Eltemették az olimpiai bronzérmes távolugrót, Földessy Ödönt
Péntek délután a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték Földessy Ödönt, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugrót, aki hosszantartó betegség után június 9-én adta át lelkét a teremtőnek.
A 90 éves sportember 1929. július 1-jén született Békésen. Az újpest színeiben 1948-tól versenyzett; előbb magasugróként, majd távolugrólett belőle. Az ugrószámok mellett rövidtávfutásban is sikeres tudott lenni: kétszer is tagja volt az Újpest 4x100 méteres országos bajnok csapatának. Két olimpián vett részt távolugróként: 1952-ben Helsinkiben bronzérmet nyert, 1956-ban Melbourne-ben a 21. helyen végzett. Az 1954-es berni Európa-bajnokságon aranyérmes lett.
Földessy Ödönt családja, barátai és a sportvilág képviselői kísérték utolsó útjára. Ravatalánál Győző Gábor búcsúztatta egykori klubja, az UTE képviseletében. A temetésen részt vett Zsinka András a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, Őze István az UTE klubigazgatója, valamint Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.
A Magyar Olimpiai Bizottságot Kulcsár Krisztián elnök, a Magyar Olimpiai Akadémiát és a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék- és Hagyományőrző Albizottságát pedig Győr Béla, a MOA főtitkára képviselte.
Az egykori sportársak közül a búcsúztatáson részt vett Marosi Paula olimpiai bajnok vívó, Rejtő Ildikó vívó, a Nemzet Sportolója, Sákovicsné Dömölky Lídia szintén vívó, továbbá az atléta olimpikon Szabó Miklós és Béres Ernő.
Földessy Ödönt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.
(MOB; Képek: MOB/Szalmás Péter)
Keresés