Évadnyító a Dunán Budapest szívében
2013. április 7-én, délelőtt fél tízkor az I. világháborúban elesett evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával veszi kezdetét a Margitszigeten az evezős évad ünnepélyes megnyitója, a 23.gróf Széchenyi István Emlékverseny és Sportnap a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Budapesti és a Magyar Evezős Szövetség és a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség rendezésében.
Ez az év első hazai evezős versenye, ahol mind a profi, mind a hobbi evezősök összemérhetik tudásukat, továbbá a 120. éve alakult Magyar Evezős Szövetség jubileumi rendezvény sorozatának is a nyitánya.
A verseny fő futama a Budapest Kupáért zajló, üldözéses nyolcas verseny, amely a Graphisoft park mellől, a Hajógyári sziget spicctől indul és a DNHE hajóházánál, a Margitszigeten ér véget.
Ebben a versenyszámban 20 egység vesz részt (ebből 14 külföldi) körülbelüli 10:15 és 10:30 között érkeznek a célba.
Ezzel párhuzamosan veszi kezdetét 9:55--kor a Kézenfogva, illetve Down Alapítvány fogyatékkal élő sportolóival induló közös, 5 csillagos szállodás futam a Le Meridien Budapest, Sofitel, Intercontinental, Corinthia Royal, Kempinski és Marriott Hotels részvételével.
10.30-től egészen 15.00-ig 34 benevezett cég fixüléses 10 evezős hajókban dönti el, hogy ki nyeri a szuper kupát és a Ride House által felajánlott hétvégi pihenést.
Az egyetemisták és főiskolások ugyanebben a hajónemben a Budapest Bajnoka címért küzdenek.
A hazai evezős klubok a nyolcas futamon túl, hagyományosan az alábbi versenyszámokban vetélkednek: vegyes serdülő és tanuló, valamint női négypárevezős és családi túra kettes.
A szervezők egyik célja az, hogy Budapest ékességét, a Dunát, mint nemzetközi versenyzésre alkalmas folyót a nemzetközi mezőnnyel is megismertesse, és megszerettesse.
A másik cél az evezés népszerűsítése mind a gyerekek, mind a felnőttek körében, hiszen a Budapestet kettészelő Duna mindenki számára elérhetővé teszi, hogy a természet közelségét élvezve, a belváros zajától távol, de mégis Budapest szívében kikapcsolódjon, testileg és lelkileg felüdüljön.
A versenyt évről-évre egyre nagyobb figyelem övezi. Tavaly az indulók és a nézők száma már meghaladta az ötszázat, míg idén a házigazda Danubius Nemzeti Hajós Egylet több mint 600 versenyzőt és legalább ugyanennyi nézőt és hozzátartozót vár minden korosztályból. Szolnoktól Keszthelyen át Győrig, illetve hátárainkon átívelve, Olaszországból, Szlovákiából, Angliából, Ausztriából, Horvátországból is érkeznek csapatok a Hajós Alfréd uszoda mögé vasárnap reggel, hogy a 4500 méteren át tartó küzdelemben eldőljön ki viheti haza a Budapest Kupát.
A rendezvényhez kiemelkedő segítséget nyújt a főváros, a II., III. és XIII. kerületi önkormányzat, a Danubius Hotels Group, a Microsec Zrt, a Mart kft, továbbá az ALAKarte, a Geberit, a Ridehouse és az orrlabda.hu., illetve a Le Meridien Budapest által 2 éve életre hívott, azon egyedülálló 5 csillagos szállodás kezdeményezés, melyhez idén a Kempinski, a Royal Corinthia, a Marriott és a Danubius is csatlakozott ingyen szálláslehetőséget felajánlva a külföldről érkező csapatoknak.
(Forrás: evezős szövetség)
Keresés