EYOF 2017: Éremesélyes csapatban bíznak az atléták
Győr lesz a házigazdája július 23. és 29. között a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). Az atlétikai versenyeket a Radnóti utcai új sportkomplexumban rendezik, ahol 36 versenyszámban avatnak bajnokot. Az egyes nemzeteket maximum 24 sportoló képviselheti, de a nemek elosztása nincs meghatározva. Az olimpia.hu-nak a Magyar Atlétikai Szövetség közelmúltban újraválasztott főtitkára, Gyulai Márton beszélt a részletekről.
„Szeretnénk eredményes atléta-válogatottat szerepeltetni az EYOF-on. Lengyák György utánpótlás-referens vezetésével 2015 őszén elindítottuk az EYOF 2017 Programot, ami kifejezetten az érintett, azaz 2001-2002-ben született kiemelt atléták és edzőik bevonásával működik. A 2015 őszén rendezett három napos dunavarsányi tábor, a 2016 áprilisában, a Tatai Olimpiai Központban tartott 2017 EYOF szűrő-felmérő tábor; majd a versenyidény után, a felkészülési időszak kezdetén, október közepén a székesfehérvári összetartás mind a sikeres felkészülés részei voltak. Utóbbin már 45 atléta és edzőik vehettek részt. A nyári, győri EYOF-hoz közeledve tavasszal és nyáron is lesz még egy tábor, illetve folytatódnak a gyógytorna-szűrések, és szükség esetén a kezelések. A tavaszi még egy bő keret, a nyári viszont már a tervezett indulók számára lesz megrendezve. Természetesen minden érintett edzőt is meghivunk és tartalmas program várja a résztvevőket” - tájékoztatott a bobsportban kétszeres téli olimpikon (2002 és 2006) sportvezető.
Gyulai Márton azt is elmondta, a versenyen indulók neveivel még nem szolgálhatnak. „Abban mindenki biztos lehet, hogy erős, érmekre esélyes versenyzők képviselik majd Magyarországot júliusban Győrben” – tette hozzá a sportdiplomata, aki tagja a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának, valamint az Európai Atlétikai Szövetség fejlesztési illetve nevelési bizottságának.
A magyar atléták eddig, 1993 és 2015 között az EYOF-versenyeken 12 aranyérmet nyertek. Az elsőt a 2004-es olimpiai hatodik helyezett tízpróbázó Zsivóczky Pandel Attila szerezte 1993-ban magasugrásban. A 2015-ös fesztiválon Aranyi Ferenc diszkoszvetésben állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Már az EYOF-on megmutatta tehetségét a riói olimpián súlylökésben bronzérmes Márton Anita, aki még 2005-ben, az olaszországi Lignanóban, diszkoszvetésben lett szintén harmadik.
Az EYOF-on a következő atlétikai versenyszámokban avatnak majd bajnokot: 100m, 200m, 400m, 800m, 1500m, 3000m, 110m gát (fiúk), 100m gát (lányok), 400m gát, 2000m akadály, 4x100m váltó (futószámok); magasugrás, távolugrás, hármasugrás, rúdugrás, súlylökés, diszkoszvetés, kalapácsvetés és gerelyhajítás.
Magyarország első ötkarikás eseménye nem egészen fél év múlva kezdődik. A győri EYOF nyitünnepségét július 23-án rendezik az ETO Parkban. Hazánk első ötkarikás eseményére 10 sportág közel 3600 sportolóját várják; az atlétika, a judo, a kerékpár, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna, az úszás, és kajak-kenu kerül a programba. Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A Magyar Csapat várhatóan több mint 150 fős lesz. A győri EYOF-ra 2017. július 23. és 29. között kerül sor.
Az eseményről további információkat hivatalos honlapján találhatnak: gyor2017.hu.
(MOB, fotó: MOB)
Keresés