Minden idők legnagyobb magyar csapata mehet a nyári EYOF-ra
Nyolc sportág, 77 magyar versenyzője mehet az utrechti Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) – hangzott el azon a tájékoztatón, melyet a magyar érdekeltségű sportágak vezetőinek tartottak kedden délután a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tanácstermében.
Mint dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, az EYOF-csapat vezetője elmondta, az idei európai ifjúsági seregszemlén – melyen 49 ország utánpótlás-korú sportolói állhatnak rajthoz –, az 1991-óta minden páratlan esztendőben rendezendő verseny történetében, ezúttal minden idők legnépesebb magyar csapata vehet részt; a teljes létszám a 110 főt is elérheti. A költségeket – mintegy 40 millió forintot – a Magyar Olimpiai Bizottság finanszírozza.
Nagy Zsigmond kifejtette, hogy Európa kiemelt figyelmet fordít az utánpótlásra, a több mint 20 esztendős történetre visszatekintő EYOF-ból nőtte ki magát az ifjúsági olimpia, melyet 2010-ben rendeztek először. Az EYOF lényege az olimpiai jogok tekintetében, az ötkarikás jelképek használatában rejlik; egyedülálló, olimpiai élményt nyújtva a fiatal sportolóknak, akik életükben egyetlen alkalommal vehetnek részt az eseményen.
„Az EYOF az olimpiai mozgalom érdekeit, továbbá a tehetségek felkutatását szolgálja. Az itt résztvevő fiatalok több esetben megjelentek a felnőtt olimpiákon is. Magyarország számára most különösen fontos a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, mert 2017-ben Győr lesz a fesztivál házigazdája. 2012 decemberében nyertük el a rendezés jogát, el kell kezdenünk a felkészülést” – mondta a MOB nemzetközi igazgatója.
Nagy Zsigmond arról is beszélt, hogy az ifjúsági sportolók tekintetében is elsődleges szempont a „zéró tolerancia”. „Preventív célból doppingellenőrzéseket, drogteszteket és szűrővizsgálatokat is fogunk végeztetni a fiatalokkal, továbbá nyilatkozatot kell tenniük a doppingmentes felkészülésről és versenyzésről” – hívta fel a figyelmet a csapatvezető.
A 2013. július 14. és 19. között megrendezésre kerülő fesztiválon összesen 9 sportágban írják ki a szervezők a versenyeket; a magyarok atlétikában, kosár- és kézilabdában, judóban, kerékpárban, tornában, úszásban és teniszben mérkőzhetnek az európai országok legjobbjaival. Az Európai Olimpiai Bizottság a versenyekre nem hirdet kvalifikációs rendszert, azonban magas szakmai kritériumok alapján, a nemzeti szövetségek határozzák meg a résztvevők személyét; kézi- és kosárlabdában a korosztály európai legjobb 8-8 nemzete utazhat majd Hollandiába, az Amszterdamtól mintegy 40 kilométerre található Utrechtbe.
A megbeszélésen résztvevő Fábián László sportigazgató hozzátette, a MOB-nak fontos a magyar utánpótlás, a programok működtetése; mint mondta, az utóbbi olimpiákon jelentősszámú magyar pontszerző sportoló volt tagja korábban azoknak.
A megbeszélésen Dósa Viktória, a nemzetközi igazgatóság munkatársa, projekt-felelős az utazással kapcsolatos általános információkat ismertetett a jelenlévőkkel.
A nyári EYOF-okon a magyarok igen szépen teljesítenek, a legjobb eredményt 2003-ban érték el, akkor a 49 országból a nemzetek közt összesítésben a 2. helyen zártunk.
A sportágak és a magyar kvóták száma:
KVÓTÁK | |||||||
sportág | versenyszámok | korosztály | fiúk | lányok | össz | edzők | bírók |
ATLÉTIKA * | 100m,200m,4x100m, 400m,800m,1500m,3000m | 1997/1998 | 8 | 8 | 16 | 2 | |
110m gát (fiúk),100m gát (lányok), 400m gát, 2000m akadály | |||||||
magas-,hármas-.,távol-, rúdugrás | |||||||
súlylökés, diszkoszvetés, kalapácsvetés, gerelyhajítás | |||||||
KOSÁRLABDA | lányok: BEL, CZE, FRA, ITA, HUN, NED, RUS, SVK | 1997/1998 | 12 | 12 | 2 | 1 | |
KERÉKPÁR | időfutam, mezőnyverseny | 1997/1998 | 1 | 1 | 2 | 1 | |
TORNA | egyéni összetett, csapat (fiúk, lányok) | 1996/1997 /fiúk) | 3 | 3 | 6 | 2 | 2 |
fiúk: talaj, gyűrű, nyújtó, korlát, lólengés,ugrás | 1998/1999 (lányok) | ||||||
lányok: talaj, ugrás, gerenda, felemáskorlát | |||||||
KÉZILABDA | lányok: CZE, DEN, GER, HUN, NED, NOR, RUS, SWE | 1996/1997 | 15 | 15 | 2 | ||
JUDO * | fiúk: -50,-55,-60,-66,-73,-81,-90,+90kg | 1996/1997 | 4 | 4 | 8 | 2 | 1 |
lányok: -44,-48,-52,-57,-63,-70,+70kg | |||||||
ÚSZÁS * | 50m, 100m,200m,400m,800m (lány),1500m(fiú) gyors | 1997/1998 (fiúk) | 8 | 8 | 16 | 2 | |
100m,200m mell, hát, pillangó | 1999/2000 (lányok) | ||||||
200m, 400m vegyes | |||||||
4x100m, gyors, vegyes váltó | |||||||
4x100m gyors, vegyes mixed váltó | |||||||
TENISZ | egyes, páros | 1998/1999 | 1 | 1 | 2 | 1 | |
Összesen: | 25 | 52 | 77 | 14 | 4 | ||
* Atlétika, judo és úszás sportágakban a kvóták nemek szerinti megoszlása változhat |
Keresés