Galambos második, Hirlingék döntősök Belgrádban
A nemzetközi szövetség honlapja alapján a 2010-ben világbajnoki bronzérmes Galambos Péter előbb megnyerte középdöntős futamát, majd a fináléban is remekül teljesített, s csak az olasz Pietro Ruta bizonyult gyorsabbnak.
"Az már az előcsatározások során is látszott, hogy Peti remek formában van, és a döntőben is nagyszerűen evezett. Az olasz és egy francia srác személyében két nagy erős riválissal kellett megküzdenie, és szerencsére jó hajrájával utóbbit sikerült megelőznie" - mondta az MTI-nek Székely Balázs szövetségi kapitány.
Vasárnap négy egység szállt vízre Szerbiában az evezős világkupa-fordulók első állomásán. Két férfi és két női páros volt érdekelt az A és B döntőkben.
Az újra összeállt, a május végi luzerni pótkvalifikációra készülő Varga Tamás (EDF-Démász BSVSC) és Hirling Zsolt (Vác VEC) – edzőjük Dani Zsolt – páros a hétvégén végig nagyszerű versenyzéssel az ötödik helyen végzett. Az eredményük bíztató az idei évre vonatkozóan.
Az olimpiai kvótás kormányos nélküli kettes Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola-Tisza EE) – edzőjük Molnár Dezső – a B döntőben a román, cseh és argentin hajó mögött a negyedik helyen ért célba, ezzel összesítésben a 10. helyet szerezték meg. Az idény eleji formájukban lévő páros, Simon Béla térdműtéte óta először indult külföldi versenyen; a csúcsformát a londoni olimpiára tartogatják.
A fiúk után a női kétpárevezősök csatája következett, a dr. Szabó Katalin (Vác VEC) és Gyimes Krisztina (Danubius NHE) – edzőjük Ficsor László – alkotta kétpárevezős egység a B döntőben ült hajóba. A lányok a finnek és az osztrákok előtt a harmadik helyre jöttek be, ezzel összesítésben a 9. helyet hozták el.
Hajdú Zsuzsanna és Kabódi Erzsébet (Csepel EK) – edzőjük Bene László – a könnyűsúlyú kétpárevezősök között a B döntőben a hatodik helyen végeztek, ez összesítésben a 12. helyet jelentette számukra. A nemrég összeállt párosnak ez a verseny tanulás volt a jövőre nézve.
Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár, Hajdú Zsuzsa, Kabódi Erzsébet könnyűsúlyú kétpár és a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár egységek indulnak a május 20. és 23. között sorra kerülő svájci olimpiai kvalifikációs viadalon. Mellettük Galambos normálsúlyú egypárban száll majd vízre (a könnyűsúlyú egypár nem szerepel az olimpiai programban) és a Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz összeállítású négypár is elindul a kvótákért Luzernben.
(Forrás: evezős szövetség)
Keresés