Kazi Tamás U20-as világcsúcshoz segítette etióp ellenfelét
Kazi Tamás érdekes személyisége a magyar atlétikának. Labdarúgóként kezdte sportpályafutását, az NB1-es kiemelt bajnokságban játszott korosztályos szinten a Dunaferr csapatában. Itt kétszeres Magyar Kupa-, valamint több külföldi tornagyőzelmet ért el. Később a TF-re kerülve csábították át az atlétikai pályára, azóta közel 30 magyar bajnoki címmel rendelkezik szabadtéri és fedett bajnokságon.
2008 és 2016-ban alig maradt le az olimpiai színt elérésétől, de Londonba 2012-ben odaért, az olimpián a 800m előfutamából nem jutott tovább. Megbízható iramfutó híréről ismerték, így adódott számára a lehetőség, hogy világsztárok között futhatott, legutóbb a Gyémánt-liga brüsszeli 5000m-es fináléjában, a számukra a helyes iramot diktálva. Ez olyan jól sikerült, hogy a célba érkező 13 futó közül 12-en vagy életük, vagy szezonjuk legjobbját teljesítették.
A győztes etióp Selemon Barega a világ idei legjobb eredményét érte el, ami egyben az U20-as korosztály eddigi legjobb eredménye is. A 32 éves debreceni atléta még nem adta fel, szeretne 2020-ig versenyezni, s ha sikerül, akkor akár a tokiói olimpiai részvételt is megcélozza.
(MOB fotó: 24.hu)
Keresés