Késely Ajna sikeres Eb szereplések után az ifjúsági olimpiára készül
Két éve Londonban még csak belekóstolt a felnőtt kontinensbajnokság légkörébe, a múlt héten befejeződött Glasgow-i Európa-bajnokságnak viszont már az egyik főszereplője volt Késely Ajna, aki a 400 és a 800 gyorson ezüsttel, az 1500 méteren a harmadik helyezésével, ráadásul junior Európa-csúcsokkal tette emlékezetessé a szereplését. A közszeretetnek és most már nagy tiszteletnek örvendő16 éves lány nem titkolja, hogy a versenysorozat végére teljesen elkészült az erejével, úgy, ahogy eddig még sohasem.
Élvezte a kimerülést
„A 400-as döntőben az utolsó hosszon már semmit sem tudtam mozgósítani, fel sem fogom, hogy mi is vitt előre, mert az energiatelepeim teljesen lemerültek - nyilatkozta Ajna, a kőbányai úszóműhely féltve őrzött büszkesége az SzPress Hírszolgálatnak.
– Furcsa, de élveztem ezt az állapotot, haragudtam volna magamra, ha úgy szállok ki a vízből, hogy na, ez is megvolt, akár még folytatni is tudnám. Azonnal energiaszeletet és banánt majszoltam, és ha akkor valaki azt mondja, hogy van még egy versenynap, elbújtam volna az öltözőben.”
Ezek után furcsán hangzik, hogy Ajna „lealkudná” két hétről 10 napra a megérdemelt és nagyon is szükséges szabadságát, bár tudja, hogy Turi György, a Kőbánya SC vezetőedzője ebbe aligha menne bele. Attól tart, hogy eltunyul, ha két hétig nem jár edzésre, pedig inkább arra kellene gondolnia, hogy egy hónap leforgása alatt két kontinensbajnokság feladatát kellett megoldania. Előbb Helsinkiben öt aranyéremmel brillírozott (négy egyéni szám és egy gyorsváltó), és csak ez után következett a még magasabban jegyzett Glasgow-i erőpróba.
„Most néhány napig a családommal Harkányban lebzselek, csak napozok, szaunázok és olvasgatok, de már ott motoszkál a fejemben, hogy októberben – bizony jó későn - versenyzői pályafutásom első és sajnos utolsó ifjúsági olimpiája következik Buenos Airesben – folytatta Ajna, akinek Turi György oldalán a kétszeres olimpiai ezüstérmes Güttler Károly a másik mestere.
– Úgy tudom, hogy Argentínában csak nyolc úszó képviselheti a magyar színeket, és ha én vagyok az egyik, aki ilyen megtiszteltetésben részesülhet, akkor nekem most is mindent bele kell adnom. Hiába mondják, hogy az év legfontosabb versenyén már túl vagyok, ezért egy kicsit vissza is vehetnék a tempóból, talán „örömúszással” is beérhetném.”
Agykontroll és pozitív gondolkodás
A szeptember 10-én 17. születésnapjához érkező talentum 12 éves kora óta folyamatosan agykontroll tanfolyamok látogatója, illetve ennek a módszernek az alkalmazója. Meggyőződése, hogy ez a pozitív gondolkodás, ezzel összefüggően a sikeres élet titka. Eredményei – nincs rajta kívül még egy úszó, aki 15 ifjúsági Európa-bajnoki aranyérmmel büszkélkedhetne – Késely Ajna felfogását igazolják, aki az agykontrollt most már élete meghatározó részének tekinti.
(SzPress Hírszolgálat fotó:MTI)
Keresés