Konzultáción a birkózók és kosárlabdázók
Kedden a birkózókkal és a kosárlabdázókkal folytatódott a Magyar Olimpiai Bizottság és az olimpiai sportági szakszövetségek Tokió jegyében meghirdetett konzultációs sorozata. A szakmai egyeztetésen az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának képviselője is részt vett.
A konzultáció-sorozaton - melyet Fábián László sportigazgató és csapata koordinál - az eredményesség mellett a létesítményhelyzet, az egészségügyi háttér, a szakmai stáb, a financiális lehetőségek, az edzőképzés, a sportdiplomácia és a szakmai tervek is napirendre kerülnek.
A birkózók - Farkas Tibor és dr. Bakanek György - Bacsa Péter és Komáromi Tibor alelnök vezetésével érkeztek. Mint ismeretes, a pekingi olimpián 11, Londonban 7, Rióban 8 birkózó vett részt, a tokiói terv 2-6 fő. 2008-ban 2. és 5., Londonban 2. és két 3., Rióban pedig két 5. helyezést szereztek a magyar karfiolfülüek. Elhangzott: a 2020-as kvalifikációra 2019-ben lesz lehetőség a világbajnokságon és egy-egy európai valamint világ kvalifikációs versenyen. Tokióban, súlycsoportonként 16 sportoló léphet szőnyegre.
Az idei eredmények között kiemelendő az Európa-bajnokság 5 bronzérme; mindhárom fogásnemben született medál, összesen három olimpiai súlycsoportban. Sikeresen kezdték az esztendőt az utánpótláskorúak is: a kadet Eb-n 4, a Gimnáziádén 6 magyar érem lett a termésük. Az ifjúsági olimpiára két leány utazhat - igaz, hárman szereztek kvalifikációt, de a szabályok nemzetenként így rendelkeznek.
A megbeszélésen az Európa Játékok is napirendre került, Minszkben jövőre az olimpiai súlycsoportokban hirdetnek bajnokokat. A 2019-es World Beach Games-szel kapcsolatban elhangzott: a strandbirkózás került a programba, szőnyeg helyett homokban fognak megküzdeni egymással a birkózók.
A szövetség idén három nagy verseny rendezésében érdekelt: az őszi, budapesti felnőtt világbajnokság mellett júniusban Győrben, a 2017-es EYOF helyszínén serdülő Európa-bajnokságot, majd Magyar Nagydíjat rendeznek.
Napirendre került a 2019-ben induló akadémiai képzés, egyben a csepeli birkózóakadémia megépítése, amely kollégiumi elhelyezés mellett versenyek lebonyolítására is lehetőséget biztosít.
A kosárlabdázók küldöttségét - Bodnár Péter, Mészáros Lajos - Szalay Ferenc elnök vezette.
A kosárlabda-szövetség képviselői tájékoztatást adtak arról, hogy Tokióba a női 3x3-as (B33) csapatnak van reális esélye a kijutásra, a kvalifikációs rendszert a nemzetközi szövetség, a FIBA még felülvizsgálja. Az ifjúsági olimpiára a női 3x3-as csapat már kvalifikált, az Európa Játékok tekintetében a hazai szövetség tervezi a részvételt, a verseny az olimpiai felkészülés fontos része lehet.
A megbeszélésen kitértek a kettős életpályamodellre is, hangsúlyozták: fontos a sportolás melletti tanulás elismerése és annak segítése, továbbá alternatívát kell teremteni a külföldi egyetemekkel és ösztöndíjakkal szemben.
Elhangzott, hogy a szövetség költségvetése a taónak köszönhetően a többszörösére nőtt. Terítékre került a székesfehérvári edzőkozpont és a szakemberképzés is, továbbá 3000 fős csarnokok szükségessége a fővárosban és Kelet-Magyarországon.
A nyári konzultációk után ősz végén, tél elején várható az újabb forduló, majd azok azt követően is rendszeresek maradnak.
A műugrók június elsején vettek részt konzultáción.
(MOB)
Keresés