Kosárlabda U17 leány vb: Szenzációs győzelem a házigazdák ellen
Két meccs, két hosszabbítás, két győzelem eddig a mérleg.
U17-es csapatunk játékosai nagyon és tudnak is szeretnek kosárlabdázni. Hogy szeretnek, azt az mutatja, hogy a tegnapi Kanada elleni világbajnoki meccs után ma a házigazda cseh csapat ellen is rátettek még öt percet a rendes játékidőre. Hogy tudnak, azt pedig az, hogy tegnap a legutóbbi U17-es vb bronzérmest, ma pedig a tavalyi U16-os Eb ezüstérmesét is le tudták győzni hosszabbítás után
Két nanjingi résztveő Aho Nina és Nagy Dorottya kosarával kezdődött az összecsapás. Kiss Virág is megszerzett egy támadó pattanót.
A hazaiaknál a legveszélyesebb, legeredményesebb játékos, Reisingerová köszönt be először a mieinknek. Ez azonban nem zavarta meg lányainkat, akik Studer Ágnes és Kiss villanásaival 6-2-re elhúztak. Utána azonban Holesniská (17 ponttal ő volt a csehek legjobb dobója a tavalyi Eb-csoportmeccsen) előbb triplát majd duplát dobott, megtört a lendület, fordított Csehország, időt kért Kovács Andrea. Sajnos ekkor nem sikerült változatni a játék menetén, a mieink elrontották helyzeteiket, a hazaiak képtelenek voltak hibázni, kihasználva lányaink hibáit, egy 10-0-ás bő másfél percet produkáltak. Nagy törte meg csapatunk hosszabb kosárcsendjét, ami erőt adott a csapatnak. Dubei Debóra is megvillant, ott voltak lányaink a cseh csapat sarkában.
Nagy 1 büntetőt értékesített, egyre jöttek fel fiataljaink. A hazaiakat a gödörből Reisingerová próbálta kihúzni, de Aho újra villant, Dubei triplájával pedig visszaszereztük a vezetést. Időt kértek a csehek, de lányaink részéről nem volt megállás. Nagy büntetőket, Dubei újabb triplát dobott be, 12-6-os hátrányból egy szédületes 14-2-es futást repesztettek lányaink. Dubei parádézott, a negyed végén Kuttor Enikő is eredményes volt egy támadó pattanó után. Remek játékkal és 6 pontos előnnyel zárták lányaink a nyitó 10 percet, Dubei Debóra 10 pontot dobott.
A második negyed úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött: Kuttor kosárral. A soproni lány nagyon belejött, újra villant, majd Studer kosara után 10 pontos magyar vezetést mutatott az eredményjelző, újra időt kértek a csehek. Reisingerová büntetőivel próbáltak felzárkózni a hazaiak, de Weninger Virág találatával próbáltunk megálljt parancsolni a vendéglátóknak. Ha nem is könnyen, de örömmel, méghozzá kis kárörömmel írjuk le a cseh 8-as, Fadrhonsová nevét, aki a félidő hajrájában 4 kísérletből 3 büntetőt is kihagyott. Igaz az egyetlen értékesített dobásával 4-re feljött Csehország. Fiataljaink azonban 34-30 után újra újítottak, Weninger és Solymosi egy-egy duplával megduplázta az előbb említett előnyt, majd egy cseh kosár után beesett egy újabb Dubei hármas. Nem sokkal később azonban hazai részről Matusková is betalált távolról. Utána azonban Dubei megint megvillant, majd Weninger két jó büntetője után újra 10 pontos magyar vezetést mutatott a tábla. A félidő azonban egy 7-2-es cseh futással zárult, szünetben jól játszó csapatunk 47-42-re vezetett, lányaink egy félidő alatt csaknem annyi pontot dobtak Csehországban a cseheknek, mint egy éve Bulgáriában az egész meccsen.
A második félidő Dubei egy sikeres büntetőivel kezdődött. Próbálták fokozni az iramot a hazaiak, fel is jöttek 3 pontra. Ezt követően sok lett a hiba, mindkét csapat játékosai több labdát eladtak, lányaink tartották szúk, 3-5 pontos előnyüket. A negyed közepén több, mint 2 percen át volt 55-50 a javunkra, Dubei büntetőkkel a mieinket mozdította el a holtpontról. A szakasz hajrájában mindkét csapat jobbára büntetőkből szerezte pontjait, befejező 10 perc előtt lányaink 7 ponttal vezettek. A záró szakasz Aho kosarával kezdődött, Holesinská triplával felelt, de Kiss is hozzászólt a játékhoz egy duplával- sajnos a bónusz büntető kimaradt. Aho azonban újfent betalált, kosarával 10-zel mentek lányaink. Reisingerová triplája éltetni látszott a hazai reméyneket, de triplára tripla volt a válasz a remek hangulatú meccsen, Studer hallgattatta el átmenetileg a hazai publikumot. Rieingerová és Holeinská mindent megpróbált, de Dubei ismét bevágott egy hármast. A szakasz közepén ismét pontatlanokká váltak a csapatok, majd a csehek megpróbálták megnyitni a hosszú hajrát. Weninger betörésből dobott kosarára Reisingerová triplával felelt, 5-re csökkent az előny. Ekkor kezdett először érződni 1-2 ki nem kényszerített hiba, eladott labda formájában a tegnapi hosszabbításos meccs utóhatása. Zsugorodott az előny, 2 perccel a vége előtt 1 pontos vezetésnél Weninger ellen - talán ekkor kicsit megbillentve a hazai pályát - sportszerűtlen hibát ítéltek a játékvezetők. Egy pontot szereztek a csehek, a túloldalon azonban Studer mindkét büntetőjét kihagyta. Nem sokkal később a túloldalon Soukalová is. 27 másodperccel a vége előtt, egálnál lányaink támadhattak. Kijátszották a lányok a támadóidőt, s miután a nagy ívben eldobott labda kiment az alapvonalon, 1,2 másodperc maradt. Jött a cseh időkérés, ám a hazaiak bedobásból - kidobták a labdát, a mieink pedig nem tudtak kosarat szerezni - újabb hosszabbítás.
Ez Soukalová révén 2 jó hazai büntetővel kezdődött. Nagy két jó büntetővel egalizált, majd Studer visszaszerezte a vezetést a mieinknek. Sőt egy pazar betörés után újabb kosarat szerzett, 4-gyel elléptek lányaink. Soukalová támadó pattanó után felezte meg a cseh hátrányt, de Böröndy Dominika kosarával ismét 4 pontosra nőtt az előny. Hoesniská büntetett Studert azonban a hosszabbításban nem tudták megállítani a csehek. Kivédekeztek a lányok egy cseh támadást, Dubei ugyan elhibázta a büntetőit, de a túlórában parádézó Studer újabb kosarával 6-ra nőtt az előny. Reisingerová villant, majd 28 másodperccel a vége előtt Studer ellen személyit majd igen szigorúan technikait ítéltek a bírák. 2 cseh büntető következett. Holesinská egyet bedobott, a támadásból nem találtak be a csehek. 10 másodperccel a vége előtt Böröndy ugyan kihagyta a büntetőket, de Kiss visszaszerezte a lepattanót. 2,7-tel a vége előtt Böröndy ugyan újra kihagyta a büntetőket, de ez is belefért, mer a csehek már nem tudtak helyzetet kialakítani, így a legutóbbi U16-os vb bronzérmese után az Eb-ezüstérmest is hosszabbításban verték lányaink, ráadásul Csehországban a cseh csapatot...
Magyarország - Csehország 88-85 h.u. (26-20, 21-22, 14-12, 15-22, 12-9)
Magyarország: Studer 16/3, Aho 14, Dubei 27/12, Nagy D. 7, Kiss V. 4. Cs: Böröndy D. 2, Kuttor 8, Weninger 8, Solymosi 2, Horváth, Jankó.
Korea - Kanada 47-68
A csoport állása: 1. Magyarország 4, 2. Csehország 3, 3. Kanada 3, 4. Korea 2
A találkozó a youtube-n teljes egészében megtekinthető.
Keresés