Közlemény és szankció – harcol a dopping ellen a NOB
Újabb sportolót fosztott meg eredményétől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingellenes harcának folytatásaként. A NOB a témában egy másik közleményt is kiadott.
A 35 éves Viktorija Terescsuk 2008-as pekingi mintájában turinabolt találtak az újraelemzés során, így az ukrán öttusázót megfosztották olimpiai bronzérmétől. A NOB hozzátette: tovább folytatják a pekingi és londoni ötkarikás játékokon vett doppingminták újraelemzését, ami már eddig is jelentős eredményeket hozott.
Ezzel egy időben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az Egyesült Államok Kongresszusának ülése után közleményt tett közzé, melyben deklarálja a doppingellenes küzdelemben a résztvevők szerepét és feladatát. „Teljes egyetértésben mondhatjuk, hogy a doppingellenőrzésnek és a szankciók kiszabásának függetlenek kell lennie minden sportszervezettől és nemzeti érdektől. Bízunk benne, hogy az Egyesült Államok a világ többi országával támogatja ezt a reformot. (…) A NOB továbbra is törekszik rá, hogy megreformálja a rendszert. Rióban a szankciókat már a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szabta ki a NOB-tól függetlenül; Pjongcsangban már a tesztelés is független lesz a NOB-tól.”
A kommüniké hozzáteszi: a NOB törekszik rá, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetői is függetlenek legyenek sportszervezetektől és nemzeti érdekektől.
(MOB, fotó: olympic.org)
Keresés