Krizsán Xénia hétpróbában teljesítette az olimpiai szintet
A riói olimpikon Krizsán Xénia teljesítette a tokiói részvételhez szükséges szintet, így résztvevője lehet a jövő évi nyári játékoknak is - erősítette meg a hírt vasárnap este az olimpia.hu-nak Kámán Bálint. A Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója hozzátette: május elején a súlylökő Márton Anita már meglökte a tokiói szintet, így Xénia a második magyar atléta, aki eredménye alapján kijuthat 2020-ban Tokióba.
A hétvégén Götzisben, a Hypo-Meetingen indították a szezont a világ legjobb többpróbázói, hazánkat pedig Krizsán Xénia (MTK Budapest) képviselte. A 26 éves atléta kiválóan kezdte a megmérettetést, ugyanis 13.43-as egyéni csúcsot futott 100 gáton - számol be róla a Magyar Atlétikai Szövetség honlapja.
Ezt követően magasugrásban 177 centiméterrel idei legjobbját érte el, majd súlylökésben 14,13 métert teljesített, ami szintén idei legjobbja. A nap végére jutott a legkellemesebb meglepetés: 200-on 24.72-es egyéni csúcsát 24.46-ra javította, így a szombati programot követően az 5. helyen állt.
A vasárnapi program a távolugrással indult, ahol harmadikra 6,24 métert teljesített, két centivel megközelítve ezzel az egyéni csúcsát. Gerelyhajításban 49,28-at dobott, az ötödik legjobb eredmény a mezőnyben, ami természetesen idei legjobb eredménye volt. A zárószámban, a 800 méteren óriási hajrával 2:10.48-as idei legjobbját elérve a harmadik helyen ért be futamában, amivel a dobogó harmadik fokára állhatott.
Összesen 6469 pontot szerzett, amivel elérte a 6420 pontos olimpiai szintet, ezzel bebiztosította tokiói indulását - írja az atletika.hu.
(MOB, MASZ, fotó: Róth Tamás, archív)
Keresés