Lőterek bronzérmes bajnoka – hatvan éves Záhonyi Attila
Egy ajándékba kapott légpuska akár egy élsportolói karriert is elindíthat, ahogy történt ez Záhonyi Attila esetében is. Szöuli bronzérmesünk hatvanéves, őt köszöntjük.
Záhonyi Attila 1959. december 1-én született Budapesten. Édesapja rendőr, ám emellett amatőr síző, édesanyja úszott. Zuglóban nőtt fel, ahol a ma Hajós Alfréd nevét viselő általános iskola padjait koptatta. Itt is tűnt ki az ajándékba kapott légpuskával 1972-ben egy úttörő-olimpián, ahol későbbi nevelőedzőjének, Lőrinczi Józsefnek szúrt szemet, és vitte magával a Honvédhoz, mely egyesületnek 1974-től 1997-ig igazolt versenyzője volt.
1983-ben került be a válogatott keretbe, nem mellesleg pedig ’85 és ’89 között kilenc országos bajnoki címet szerzett egyéniben. Első egyéni nemzetközi sikerét 1987-ben érte el a Lahtiban rendezett Európa-bajnokságon, ahol a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A rákövetkező év is igazán sikeresre sikerült neki, hiszen az olimpián bronzérmet akasztottak a nyakába a kisöbü sportpuska 60 lövéses fekvő egyéni számában, de légpuskával is a pontszerző hatodik helyen végzett. Egy évvel később csapatban szerezett bronzérmet a kontinens tornán, majd 1990-ben a világbajnokságon szintén a csapattal lett negyedik. Az 1991-es bolognai Eb-n mind egyéniben, mind csapatban bronzérmes. Utóbbival egy évvel később, Budapesten szintén a dobogó harmadik fokára állhattak fel a kontinens viadalon.
A Testnevelési Főiskolán szerzett középfokú edzői oklevelet. Anyaegyesületének, a Honvédnak 1997-2009, valamint 2015 és 2018 között volt szakosztályigazgatója.
Az Isten éltesse sokáig!
(MOB-összeállítás; Képek: MTI)
Keresés