Öt magyar egység indul az evezősök európai olimpiai kvalifikációs versenyén
Április elején az olaszországi Varesében öt magyar egység indul az evezősök európai olimpiai kvalifikációs versenyén, melyet az Európa-bajnokság követ, hat magyar hajóval. Az ötödik egységről kedden reggel jött tájékoztatás.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Molnár Dezső szövetségi kapitány egypárban Pétervári-Molnár Bendegúzt és Bertus Kittit, valamint a para-evezős Pető Zsoltot is esélyesnek tartja arra, hogy kvótát érő helyen végezzen.
„Fontos tudni, hogy ha több egységünk is kvótaszerző helyen ér célba Varesében, az még nem jelenti azt, hogy mindnyájan kvótát is kapnak, mert országonként csak egy-egy kvóta talál gazdára. Automatikusan a legeredményesebb egység kvalifikál, azonos helyezések esetén választani kell. A májusi végső pótkvalifikációs regattán Luzernben már nem lesz ilyen szabály" – hangsúlyozta Molnár Dezső szövetségi kapitány.
Férfi könnyűsúlyú kétpárevezősben a Szabó Bence, Furkó Kálmán alkotta csapat képviseli majd a magyar színeket, a szakember szerint esetükben árnyaltabb az esély a kvótaszerzésre, mert hat komoly riválissal kell számolniuk.
A nők hasonló versenyszámában megbetegedtek az egység tagjai, így Abid Syham és Csepel Zsófia nem tud rajthoz állni a kvalifikációs versenyen. A szabályok szerint a nevezési határidőt követően a csapatok összetételén csak ötven százalékban lehet változtatni, a rendkívüli helyzetre tekintettel a magyar szövetség azzal a kéréssel fordult a nemzetközi szövetséghez (World Rowing), hogy vizsgálja meg a teljes csapat cseréjének lehetőségét.
Ötödik magyar egységként a Fehérvári Eszter, Ferencz Panna női könnyűsúlyú kétpár is részt vehet az evezősök európai olimpiai kvalifikációs versenyén. A nemzetközi szövetség hozzájárult a magyar szövetség kéréséhez, hogy az eredetileg jelölt Abid Syham, Csepel Zsófia egység helyett más hajót nevezzenek a kvalifikációs versenyre. A magyar szövetség a rendkívüli járványhelyzetre való tekintettel kért, és kapott mentességet.
Az európai kvalifikációs regattán – melyet április 5. és 7. között rendeznek, közvetlenül a 9-11-én esedékes Eb előtt – egypárban három, könnyűsúlyú kétpárban két olimpiai kvóta talál gazdára. A magyar evezősök még nem szereztek kvótát a tokiói olimpiára. Az európai kvalifikációs verseny után május közepén, a végső selejtezőn Luzernben lesz még lehetőség a kvótaszerzésre, ahol újabb két hely talál gazdára számonként.
A 2016-os, riói játékokon két egységet indíthattak a magyarok – férfi egypárt és kettest –, mindkettő az utolsó kvalifikációs versenyen szerzett indulási jogot.
Az európai olimpiai pótkvalifikációs versenyen induló magyar egységek:
férfiak:
egypár: Pétervári-Molnár Bendegúz
könnyűsúlyú kétpár: Szabó Bence, Furkó Kálmán
para PR1: Pető Zsolt
nők:
egypár: Bertus Kitti
könnyűsúlyú kétpár: Fehérvári Eszter, Ferencz Panna
Az Európa-bajnokságon induló magyar egységek:
férfiak:
egypár: Ács Kristóf
könnyűsúlyú egypár: Galambos Péter
kétpár: Szabó Márton, Bácskai Máté
könnyűsúlyú kétpár vagy kettes: Szabó Bence, Furkó Kálmán
nők:
egypár: Bertus Kitti
kétpár: Preil Vivien, Gadányi Zoltána
(MTI; fotó: MTI/Kovács Tamás)
Keresés