Negyedik helyezés a csapat Eb-n
Moszkvában a Luzsnyiki olimpiai sportkomplexum Druzsba-csarnoka adott otthont az Európa Kupának, ami gyakorlatilag csapat Eb-t jelent.
Pénteken lezajlott a nők versenye, amely ukrán győzelmet hozott.
Szombaton rendezték meg a csoportmérkőzéseket kötött- és szabadfogásban.
A magyar kötöttfogású csapat kitűnően helytállt, nagyszerű részsikereket ért el az oroszok elleni, amúgy elvesztett találkozón is. A 84 kg-ban Lőrincz Viktor legyőzte az olimpiai bajnok Misint, a 120 kg-ban pedig Lám Bálint pedig Ajubovot, aki 2010-ben harmadik volt a Magyar Nagydíjon és ötödik az Eb-n. Kozák menetet nyert az olimpiai bajnok Albijev, Kun pedig Sipajev ellen. A bolgárokat aztán valósággal legázolta csapatunk.
Vasárnap a bronzmérkőzésen a csaknem teljes ukrán válogatott ellen 5-2-es vereséget szenvedett, és így a nagyedik helyen végzett a magyar kötöttfogású válogatott a csapat Európa-bajnokságon, Moszkvában. A csoportmérkőzések során a házigazda orosz együttes 5-2-re bizonyult jobbnak a mieinknél, Bulgária ellen viszont 5-2-re nyertünk. Az egyéni teljesítmények közül az élre kívánkozik Lőrincz Viktoré, aki mindhárom mérkőzését megnyerte, így győzött az orosz olimpiai bajnok Misin ellen is. A két férfi szakágban az orosz, a nőiben az ukrán csapat nyerte az EK-t.
Kötöttfogás, A csoport
Oroszország – Bulgária 6-1
Oroszország – Magyarország 5-2
55 kg: Bekhan Mankijev ellenfél nélkül -- 1-0
60 kg: Sztyepan Marjanjan – Krasznai Máté 1:0 (levitel), 2:0 (pörgetés) -- 2-0
66 kg: Iszlam-Beka Albijev – Kozák István 0:2 (pörgetés), 2:0 (felfordítás), 1:0 (kivédekezés) -- 3:0
74 kg: Konsztantyin Sipajev – dr. Kun Renátó 0:2 (pörgetés), 3:0 (hátsó emelés), 6:0 (levitel + bebillentés + hátsó emelés) -- 4-0
84 kg: Alekszej Misin – Lőrincz Viktor 1:0 (kivédekezés), 0:2 (elutasított challenge, kivédekezés), 0:1 (kivédekezés) -- 4-1
96 kg: Nyikita Melnyikov – Németh Iván 1:0 (kivédekezés), 1:0 (levitel) -- 5-1
120 kg: Sohrudgyij Ajubov – Lám Bálint 1:0 (kivédekezés), 1:1+ (mögékerülés, illetve kiléptetés), 0:1 (kitolás) -- 5-2
Magyarország – Bulgária 5-2
55 kg: Halil Atanaszov ellenfél nélkül -- 0-1
60 kg: Krasznai Máté – Radoszlav Palcsev 1+:1 (mögékerülés, illetve pörgetés), 1:3 (mögékerülés, illetve hátsó emelés), 3:0 (hátsó emelés) -- 1-1
66 kg: Kozák István – Milen Dimitrov 3:0 (pörgetés-kontra, kivédekezés), 6:0 (3 pörgetés) -- 2-1
74 kg: dr. Kun Renátó – Emilian Todorov 1:0 (kivédekezés), 0:1 (kivédekezés), 2:0 (a bolgár sikertelen pörgetésre nem kapott pontot, a challenge-ben viszont megítélték neki) -- 2-2
84 kg: Lőrincz Viktor – Bojan Zagorov 1:0 (kivédekezés), tus 7:3-nál, kiléptetés, levitel, pörgetés, hátravágás után -- 3-2
96 kg: Németh Iván – Vladiszlav Metodiev 0:1 (levitel), 3:0 (parterből felfordítás + elutasított challenge), 1:0 (kivédekezés) -- 4-2
120 kg: Lám Bálint – Miloszlav Metodiev 0:2 (pörgetés), 3:0 (kitolás, kiléptetés, intés), 2:0 (2 kitolás) -- 5-2
A csoport végeredménye: 1. Oroszország, 2. Magyarország, 3. Bulgária
B csoport
Ukrajna – Örményország 4-3
Azerbajdzsán – Ukrajna 4-3
Azerbajdzsán – Örményország 6-1 (a politikai értelemben kényes mérkőzés sportszerűen zajlott le, amihez Weisz György hibátlan bíráskodása is hozzájárult)
A csoport végeredménye: 1. Azerbajdzsán, 2. Ukrajna, 3. Örményország
Az 5. helyért: Örményország – Bulgária 7-0
A 3. helyért: Ukrajna – Magyarország 5-2
55 kg: mérkőzés nélkül -- 1-0
60 kg: Konsztantyin Baleckij – Krasznai Máté 1:0 (kivédekezés), 4:0 (2 pörgetés). Máté remek fordított átemelést hajtott végre az első menet végén, de már időn túl, a 2010. évi Eb ezüstérmese ellen. -- 2-0
66 kg: Denisz Demjankov – Kozák István 2:0 (levitel + emelés), 0:1 (kivédekezés), 1:0 (levitel) -- 3-0
74 kg: Dmitri Piskov – dr. Kun Renátó 1:2 (mögékerülés pörgetés után, illetve pörgetés), 0:1 (kivédekezés). Az ellenfél a 2010. évi Eb bronzérmese volt. -- 3-1
84 kg: Vitalij Liscsinszkij– Lőrincz Viktor 0:2 (pörgetés), 0:1 (kivédekezés). Az ukrán három évvel korábban nyert Eb-bronzot, mint Viktor, aki tanári módon verte meg. -- 3-2
96 kg: Szergij Rutenko – Németh Iván 1:0 (kivédekezés), 3:0 (emelés-kontra, kivédekezés), 1:0 (levitel). Ezt a meccset elvették junior világ- és Európa-bajnokunktól. A harmadik menetben az idei Eb ukrán bronzérmese levitelt indított, de nem tudta befejezni, mert mindkét lábával elhagyta a szőnyeget. Ivánnak megítélték az egy pontot. A challenge-es újranézés után a bírók mégis Rutenkónak adtak pontot. Ezzel máris elúszott a magyar bronz. -- 4-2
120 kg: Jevgeni Orlov – Lám Bálint 1:0 (kitolás), 1:0 (kiléptetés). Ha 3-3-as állásnál kezdődött volna a meccs, Bálint nyilván motiváltabban birkózott volna a Londonban is szerepelt ukrán Eb-bronzérmes ellen. Hogy a legjobb felfogásban birkózott-e a jóval alacsonyabb, zömök ellenféllel szemben, azt majd a mesterekkel elvégzett elemzés mutatja meg. Szombaton mindkét mérkőzését megnyerte, vasárnap tanulságokkal gazdagodott. -- 5-2
Döntő: Oroszország - Azerbajdzsán 7-0 (az azeriek mindössze két menetet tudtak nyerni)
(Forrás: birkozoszov.hu)
Keresés