NOB
Minden lépés számít: új WHO-irányelvek a fizikai aktivitás fontosságáról
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság üdvözli az Egészségügyi Világszervezetnek a fizikai aktivitás és az ülő életmód kapcsolatát vizsgáló új irányvonalát.
A világ vezetői támogatják a tokiói olimpia megrendezését
A G20 résztvevői a Szaúd-Arábia által rendezett virtuális csúcson gyűltek össze, és egyöntetű támogatásukat fejezték ki a 2021-es tokiói olimpiai és paralimpiai, valamint a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok megrendezését illetően.
A hőség elleni intézkedésként Tokió módosítja a nyíltvízi úszás kezdőidőpontját
A tokiói olimpia szervezőbizottsága bejelentette, a nagy meleggel kapcsolatos aggodalmak miatt előrehozzák az ötkarikás hosszútávúszás eseményeinek kezdőidőpontját.
Az Európai Bizottság konferenciáján a NOB első embere a sport jelentőségét hangsúlyozta
A sport kiemelkedően fontos szerepet játszhat abban, hogy a világ talpra álljon a jelenlegi pandémia után – hívta fel a figyelmet Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az Európai Bizottság „A sportszektor fellendülése a koronavírus után: az út előre” elnevezésű magas szintű egyeztetésén.
Elhunyt Lee Kun-hee, a NOB tiszteletbeli tagja
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mély fájdalommal értesült a 78 éves korában elhunyt tiszteletbeli tag, Lee Kun-hee haláláról.
Elhunyt Günther Heinze, a NOB tiszteletbeli tagja
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mély szomorúsággal tudatja, hogy 97 éves korában elhunyt Günther Heinze, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja.
Levél a Japán Olimpiai Bizottságtól
A japán nemzeti olimpiai bizottság elnökétől jött levelében a sportvezető megköszöni a nemzetközi olimpiai mozgalom kemény munkáját a válság közepette.
A NOB-elnök és az atléták első embere is pozitívan nyilatkozott a tokiói játékok előkészületeiről
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerdán közölte, a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia szervezői arra számítanak, hogy koronavírus-járvány ellenére külföldi szurkolókat is fogadnak majd. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő nyáron.
A sport ereje az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének éghajlatváltozással foglalkozó bizottságának (United Nations Climate Change) képviselői, valamint a világ sportszervezetei az első ízben megrendezett Sport Positive Summit keretén belül találkoztak.
Keresés