Olimpiai bajnoktársai is köszöntötték a 80 éves Szentmihályi Antalt
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és korábbi csapatainak képviselői köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Tokió olimpiai bajnok labdarúgóját, Szentmihályi Antalt.
Az ünnepségen a kapusok között nyolc magyar bajnoki címével csúcstartó futballistát Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, illetve a MOB nevében korábbi csapattársa, Dunai Antal, valamint - a hagyományőrző bizottságot vezető - Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntötte.
A Champs Sport Pub-ban a születésnapi köszöntésen ott volt többek között az olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója, Varga János, a tőrvívó olimpiai bajnok Sákovicsné Dömölky Lidia, továbbá Gelei József, Noskó Ernő, Nagy László, Szalay Miklós olimpiai bajnok labdarúgók. Megjelent Róma olimpiai bronzérmese, lila-fehér csapattársa a 85 éves Göröcs János.
Az 1964-es olimpián aranyérmes magyar válogatott sportoló diadalai közül kettőt a Vasassal, hatot pedig az Újpesti Dózsával ért el, s ezúttal korábbi klubjai egy-egy mezzel ajándékozták meg, melyeken a neve és a 80-as szám szerepel. Ezen felül az angyalföldiek bejelentették, hogy az új Illovszky Rudolf Stadion lelátójának egyik szektora a Szentmihályi nevet kapja.
A jó egészségnek örvendő labdarúgó meghatottan, könnyeivel küszködve köszönte meg a tiszteletére rendezett ünnepséget, s hálásan emlékezett meg mindazokról, akik pályafutása során a pályán, edzőként a kispadon segítették sikerei elérésében.
Tokió két olimpiai bajnok kapusa: Gelei József és Szentmihályi Antal.
Szentmihályi Antal 1939. június 13-án született, s a Győri DAC (1952-58), majd a Győri Vasas ETO (1958-59) csapatát követően a Vasasnál (1959-64) folytatta pályafutását, mellyel 1961-ben és 1962-ben is megnyerte az NB I-et és a Közép-európai Kupa döntőjébe jutott (1962). A piros-kék együttes színeiben lett olimpiai bajnok. Öt év után hagyta el az angyalföldieket az Újpest kedvéért, s a lila-fehérekkel az 1968/69-es szezontól megszakítás nélkül hat bajnokságot nyert, 1969-ben pedig a Vásárvárosok Kupája fináléjáig menetelt. Szentmihályi a válogatottban 1961 és 1969 között 31-szer szerepelt, a tokiói olimpiai bajnok csapat mellett az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek is tagja volt.
(MOB, fotók: Róth Tamás)
Keresés