Olimpiai bajnokok az év sportolói
2022. január 6-án 64. alkalommal hirdették ki az év sportolóit és edzőit. A 2021-es szavazás alkalmával 366 magyar sportújságíró adta le a voksát. Az egyes kategóriák győzteseit – és a jelölteket – a Nemzeti Színházban megrendezett gálán ünnepelték.
A férfiaknál a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áron 2016 után már második alkalommal vehette át a trófeát. „Egy remek év volt 2021, számomra kifejezetten. Úgy látom az ünneplés mértékéből, hogy a magyar sportnak is. Hasonlóan szép, vagy még nagyszerűbb sikereket kívánok 2022-re is" – mondta a vastapssal ünnepelt Szilágyi Áron, aki a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) hagyományos év végi szavazásán hetedik lett.
A nőknél a tokiói olimpián négyessel győztes, egyesben ezüstérmes kajakos Csipes Tamarát választották meg a 2021-es év sportolójának. Tamara is második alkalommal lett az év legjobbja, 2011-ben is ő kapta a legtöbb szavazatot a tollforgatóktól.
Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban a Bíró Attila által irányított, a tokiói játékokon a későbbi bajnok Egyesült Államok csapatát is legyőző, végül bronzérmes női vízilabda-válogatott lett.
Az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában pedig a Kozák Danuta, Csipes, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes győzött.
Az edzők között Decsi András érdemelte ki a díjat, aki 2015 óta irányítja Szilágyi Áron felkészülését. A tokiói bronzérmes férfi kardválogatottnak is ő volt a mestere. A gálán a fogyatékos sportolókat is díjazták. Az egyes kategóriák győztesei a kajakos Kiss Péter Pál és az úszó Pap Bianka, Tokió paralimpiai bajnokai. A csapatok versenyében a női kerekesszékes vívóválogatott lett az első.
Az újságírók voksolásánál az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért 1 pont járt.
Az egyes kategóriák dobogósai:
Az év férfi sportolója: 1. Szilágyi Áron (vívó) 767 pont, 2. Milák Kristóf (úszó) 487, 3. Lőrincz Tamás (birkózó) 400.
Az év női sportolója: 1. Csipes Tamara (kajakozó) 742 pont, 2. Kozák Danuta (kajakozó) 430, 3. Vas Kata Blanka (kerékpáros) 366.
Az év csapata (hagyományos csapatsportok): 1. női vízilabda-válogatott 607 pont, 2. férfi vízilabda-válogatott 576, 3. férfi labdarúgó-válogatott 275.
Az év csapata (egyéni sportágak csapatversenye): 1. női kajak négyes (Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna, Kozák Danuta) 851 pont, 2. férfi kardcsapat (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron) 468 pont, 3. férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó (Burján Csaba, Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex) 192.
Az év edzője: 1. Decsi András (vívás) 431 pont, 2. Selmeci Attila (úszás) 374, 3. Csipes Ferenc (kajak-kenu) 335.
(MOB/BL, MTI; fotók: MSÚSZ/Szűcs Attila)
Keresés