Önismeret, célok, motiváció – megtartották a Fiatal Sportvezetők Akadémiája workshopot
Április 23-24-én tartották a MOB Esélyegyenlőségi Bizottságának Fiatal Sportvezetők Akadémiája névre keresztelt rendezvényét a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
A MOB Esélyegyenlőségi Bizottságának régóta dédelgetett projektje volt a bizottság tagjának, Fodor Anettnek az ötlete nyomán életre hívott Fiatal Sportvezetők Akadémiája. A koronavírus miatt is végül idén április 23-24-én került megrendezésre a workshop. A résztvevőket jelentkezés útján, több körben választották ki az Esélyegyenlőségi Bizottság tagjai, így a hétvégén tényleg a legrátermettebb tizenkét fő vehetett részt az eseményen, melyet Fábián László, a MOB főtitkára nyitott meg. Köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy azt a tudást, ami felhalmozódott az elmúlt évtizedekben nálunk, azt átadjuk, ezzel is segítve a sportszervezeteket és a fiatalokat. A workshop két napjának előadói: Kalamár Hajnalka, Dorogi Rebeka, valamint Kabarcz Zoltán voltak, akik elismert pszichológusok, illetve coachok, nem kevés tapasztalattal a sport különleges területén is.
Mindennek az alapja a helyes önismeret – akár így is össze lehetne foglalni a hétvége lényegét. Hiszen egy vezetőnek ismernie kell önmaga erősségeit és gyengeségeit, hogy csapatát úgy tudja összeválogatni, illetve vezetni, hogy kiegészítsék egymást, valamint hatékonyan tudjanak együtt dolgozni. Így a kurzus is innen indított. Első nap a résztvevők megismerhették a Florance Littauer féle személyiségtípusokat, hogy ők maguk melyikbe tartoznak, melyiknek mik az erősségei, illetve gyengeségei. Valamint a délután folyamán a motiváció kérdéskörét járták végig. Utóbbi így elsőre könnyűnek tűnhet, ám ahány ember, annyi féle indíttatás létezik, ami miatt egy adott munkahelyen dolgozunk. Hiszen kinek az anyagi megbecsülés a legfontosabb, kinek a családias környezet a döntő. Valamint célok tekintetében is mindenkinek máshol van az a bizonyos Mount Everest, ám annak megmászásához is kellenek a kisebb csúcsok, azaz a rövid távú célok. Ehhez kapcsolódott a „házi feladat” is, Az Alkotó című film megnézése, mely a McDonald’s franchise történetét dolgozza fel, és amiből nemcsak a különböző vezetői attitűdökről, de az egymástól eltérő célokról is jó képet kapunk.
A workshop második, és egyben zárónapja egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, melyen olyan, még mindig igen fiatal vezetők vettek rész, mint Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár; Volom András, hazánk első ENSZ ifjúsági küldöttje; Hentz Zsusanna, a Fővárosi Önkormányzat Kulturális, Turisztikai, Sport és Ifjúságpolitikai Főosztály, sportosztályért felelős osztályvezetője, valamint Garamvölgyi Bence, a Budapesti Sportközpontok ügyvezető igazgatója. Ők mesélték el élettörténetüket, tapasztalataikat, hiszen mind zsenge korukban kerültek igen fontos és felelősségteljes munkakörbe, amelyet azóta is sikeresen látnak el. Sokuk került olyan helyzetbe, hogy náluknál idősebb és tapasztaltabb kollégákat kellett vezetniük, és miként tudtak felnőni ehhez a feladathoz, illetve miként küzdöttek meg az előítéletekkel, mely csupáncsak életkorukból fakadva érte őket. Ezek a beszélgetések mind-mind hasznosak voltak a workshop résztvevői számára, hiszen jó példaként szolgálhatnak az ő karrierjükhöz is.
A zárórészben az első nap és a kerekasztal beszélgetés összegzése által a sikerhez vezető számtalan út kérdéskörét járták körbe Kalamár Hajnalka segítségével az egybegyűltek, valamint hasznos útmutatókat kaptak arra vonatkozóan is, hogy a jövőben milyen stratégiák mentén tudják építeni további karrierjüket, hogy elérjék céljaikat.
Útravalóként pedig jó szívvel ajánljuk mindenki másnak is, hogy feltegye önmagának a három legfontosabb kérdést, miszerint:
- Honnan jöttél?
- Ki vagy?
- Hová tartasz?
A záróbeszélgetés alapján elmondható, hogy a kurzus hasznos volt a fiataloknak, és megköszönték a lehetőséget Fodor Anettnak, valamint az Esélyegyenlőségi Bizottság jelenlévő tagjainak: Kelemen Ildikónak, a bizottság elnökének, valamint Drávucz Ritának és Kolozsi Ildikónak, aki a kerekasztal beszélgetést is moderálta.
Reméljük, a program hagyománnyá válik, és ahogy Fábián László főtitkár is említette a nyitónapon, az általunk felhalmozott és átadott tudás segítségül szolgál a jövő sportvezetőinek.
(MOB)
Keresés