Rajtol az U21-es olimpiai kvalifikációs labdarúgó Európa-bajnokság
Kedden megkezdi remélhetőleg hosszú menetelését a magyar U21-es labdarugó válogatott a 2019-es Európa-bajnoki fináléért. Az U21-es Eb egyben olimpiai kvalifikációs torna a tokiói olimpiára.
A magyar csapat főpróbája rendkívül jól sikerült a gyirmóti mérkőzésre, pénteken ugyanis két látványos góllal 2-1-re győzött a német válogatott vendégeként, amely megnyerte a legutóbbi, idén nyári korosztályos kontinenstornát.
„Az egyik legjobb európai válogatott otthonában bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jó játékra" - nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Michael Boris. A magyar válogatott edzője hangsúlyozta, játékosai megmutatták, hogy megfelelő felkészültséggel és mentalitással egyetlen ellenféltől sem kell tartaniuk, vagyis versenyképesek lehetnek nemzetközi szinten. A német tréner hozzátette, tanulniuk kell a győztes edzőmeccsből a Málta elleni selejtező előtt. „Azon a mérkőzésen várhatóan hasonló mezőnyfölényben futballozunk majd, mint ellenünk a németek, nekünk viszont érvényesítenünk kell majd ezt a fölényt" - fogalmazott.
A selejtezősorozat kilenc csoportjának győztese automatikusan kijut a 2019-es, Olaszországban és San Marinóban sorra kerülő tornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat.
A máltai válogatott mellett Ciprus, Törökország, Belgium és Svédország lesz a magyarok ellenfele.
A 6. csoportban két találkozót már lejátszottak: Málta a belgák és a ciprusiak otthonában is 2-1-re kapott ki.
A sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók vesznek részt.
Az Európa-bajnokságról az elődöntős csapatok vehetnek részt a 2020-as tokiói olimpián.
Magyarország a 1996-os olimpián szerepelt utoljára ötkarikás játékokon. Korábban az 1952-es, 1964-es és 1968-as olimpián győzött, 1972-ben ezsüt-, 1960-ban bronzérmet szerzett a magyar válogatott.
A Málta elleni Eb-selejtező Gyirmóton szeptember 5-én 17.00 órakor kezdődik.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Bukrán Erik (DVTK), Horváth Dániel (Csákvár)
Védők: Lenzsér Bence (Paksi FC), Jancsó András (Swietelsky-Szombathelyi Haladás), Kecskés Ákos (Termalica), Tóth Bence (Videoton FC), Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szivacski Donát (Vasas)
Középpályások: Óvári Zsolt (DVTK), Csernik Kornél (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Haris Attila (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Tóth Máté (Swietelsky-Szombathelyi Haladás), Katona Máté (MTK Budapest), Szoboszlai Dominik (Liefering), Szabó Bence (Videoton FC)
Támadók: Zsótér Donát (Újpest FC), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Koszta Márk (Mezőkövesd-Zsóry FC), Bíró Bence (Guimares), Makrai Gábor (DVTK)
(MOB-MTI, fotó: mlsz.hu)
Keresés