Remekül rajtoltak a kajak-kenusok, Lőrincz Tamás döntős, nyolc között a kézis lányok
Hétfőn megkezdték olimpiai szereplésüket a kajak-kenusok is Tokióban. A birkózók közt két magyar lépett szőnyegre, Lőrincz Tamás kedden az aranyért küzdhet, Szőke Alex a bronzért. Férfi vízilabdában egál az olaszokkal, a női kézilabdások legyőzték a svédeket, így negyeddöntősök. Napi összefoglalónk következik.
Kajak-kenu
Jól rajtoltak a magyar versenyzők a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén, a hétfő délelőtti előfutamokban érdekelt hét egység közül hat bejutott a középfutamba, amelyre – akárcsak az adott szám döntőjére – kedden kerül sor. Az új rendszer adta lehetőséggel élve több számban is két-két hajó képviseli a magyar színeket, az ötkarikás lebonyolítás szerint pedig az előfutamból nem lehet egyből a döntőbe kvalifikálni, az előfutam első, illetve második helyével azonban a középdöntő előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam. A magyarok egy kivétellel éltek is ezzel a lehetőséggel. Női K-1 200 méteren Lucz Dóra szoros befutó után, célfotóval előzte meg ellenfeleit, míg Kárász Anna egy futammal később a második helyen ért célba. Hasonló volt a forgatókönyv férfi K-1 1000 méteren is, ahol a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint fölényes győzelmet aratott, Varga Ádám pedig a német Jacob Schopf mögött a második helyen ért célba. A K-2 500 méteren címvédő, ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta is futamgyőzelemmel mutatkozott be a Sea Forest Waterway pályán - Bodonyi Dórával alkotott egységüknek csak a hátát nézhette a mezőny - és nem sokkal később a rutinos honvédos duó, Csipes Tamara és Medveczky Erika is megnyerte előfutamát. A nap során egyetlen magyar egységnek nem sikerült bejutnia a középdöntőbe: a fiatal Adolf Balázs, Fejes Dániel kenu kettes előbb hetedik, majd a reményfutamban negyedik lett 1000 méteren, így kedden a B döntőben fejezi be olimpiai szereplését.
Birkózás
A nap folyamás Lőrincz Tamás és Szőke Alex lép szőnyegre. Lőrincz Tamás döntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpia hétfői versenynapján. A BHSE 34 éves sportolója, aki kilenc éve Londonban 66 kilósként ezüstérmes volt, a helyi idő szerint délutáni elődöntőben 6-5-re verte a kétszeres vb-bronzérmes iráni Mohammedali Geraeit. A súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a keddi fináléban az örmény Karapet Csaljan és a kirgiz Akzsol Mahmudov párharcának győztesével találkozik. A Szőke Alexet a negyeddöntőben legyőző orosz Musza Jevlojev nyert az elődöntőben, így a magyar birkózó bronzéremért küzdhet a tokiói olimpia kötöttfogású (97 kg) versenyében.
Kézilabda
A magyar női kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a tokiói olimpián, miután a csoportkör utolsó fordulójában 26-23-ra legyőzte a svéd csapatot. A nyolc között Elek Gábor szövetségi kapitány együttese Norvégiával találkozik. Nők, 5. (utolsó) forduló, B csoport: Magyarország-Svédország 26-23 (15-15). A csoport végeredménye: 1. Svédország 7 pont, 2. Orosz Olimpiai Csapat 7, 3. Franciaország 5, 4. Magyarország 4, 5. Spanyolország 4, 6. Brazília 3. Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény döntött.
Sportlövészet
Péni István a tizedik, Pekler Zalán pedig a 18. helyen végzett a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában hétfőn a tokiói olimpia sportlövőversenyeinek zárónapján. A 120 lövés első harmadában térdelő helyzetből lőttek a versenyzők, s ebben Pekler Zalán 393, Péni István pedig 391 körrel kezdett. Eredményeik nem voltak kiemelkedőek, de helyzetük nem volt reménytelen. A fekvőben Péni volt élesebb, csupán három kilencest vétett, így 788 körrel állt az álló előtt, csakúgy mint a 395 kört elérő Pekler. Erős álló lövészettel volt esélyük az előrelépésre, s a döntő kivívására, az igazán jó sorozatok azonban elmaradtak tőlük. A komáromi Peklernek különösen sok kilences csúszott be, de Péni is szokatlanul sokat hibázott, nyolcast is lőtt, így mindketten lemaradtak a fináléról. A légpuskában ötödik, a 10 méteres vegyescsapat számban Mészáros Eszterrel hetedik Péni 1173 körrel a tizedik helyen fejezte be a viadalt, három körrel lemaradva a döntőről. A légben csupán 39. helyen zárt Pekler 1169 körrel a 18. helyet szerezte meg. A magyar sportlövők így Péni légpuskás eredménye révén egy pontszerző hellyel zárták a játékokat. A királyszámot a kínai Csang Csang-hung nyerte meg a döntőben 466 körös világcsúcsot elérve.
Vízilabda
Az Európa-bajnok magyar válogatott 5-5-ös döntetlent játszott a világbajnok és öt éve Rióban bronzérmes olasz csapattal a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján hétfőn, így a harmadik helyen végez az A csoportban. Märcz Tamás együttese a negyeddöntőben a horvátokkal találkozik majd szerdán. A csoport, 5. (utolsó) forduló: Magyarország-Olaszország 5-5 (2-1, 2-1, 1-1, 0-2). A horvát együttes hétfőn a csoportelsőség reményében csapott össze a spanyol csapattal, amely azonban 8-4-re diadalmaskodott és megőrizte százszázalékos mérlegét.
Atlétika
A kalapácsvető Halász Bence – a nap egyetlen magyar indulója – nem jutott be a döntőbe hétfőn a tokiói olimpián. A világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi versenyző, aki januárban térdműtéten esett át, 78,12 méteres idei legjobb eredménnyel érkezett a japán fővárosba - az egyéni csúcsa 79,88 méter. A selejtező szintet 77,50-ben határozták meg vagy a legjobb 12 folytathatta a fináléban.
Karate
Hétfőn útra keltek a karatésok is, a magyar színeket Hárspataki Gábor képviseli Tokóban.
A tokiói nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői:
Arany:
Szilágyi Áron (férfi kard egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó)
Ezüst:
Siklósi Gergely (férfi párbajtőr egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó)
Bronz:
férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád)
Tóth Krisztián (judo, 90 kg)
4. hely:
Verrasztó Dávid (úszás, 400 m vegyes)
Márton Anna (női kard egyéni)
Vas Kata Blanka (hegyikerékpár)
Kenderesi Tamás (úszás, 200 m pillangó)
Kapás Boglárka (úszás, 200 m pillangó)
5. hely:
Salim Omar (taekwondo, 58 kg)
Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes)
Péni István (légpuska)
Pupp Réka (judo, 52 kg)
férfi 4x100 méteres gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor)
Telegdy Ádám (úszás, 200 m hát)
6. hely:
Mihályvári-Farkas Viktória (úszás, 400 m vegyes)
(MOB-összeállítás, MTI; fotó: MOB/Szalmás Péter, Molnár Ádám, MTI/Illyés Tibor, Kovács Tamás)
Keresés