Rg vk: orosz 1. helyek, Vass Dóra 27.
Úgy látszik, a teljes mezőny komolyan vette a „rossz főpróba-jó előadás” tételt, mert a szentpétervári ritmikus gimnasztika világkupaverseny – egyben az augusztus végi kijevi világbajnokság főpróbája.
A mezőny világbajnoki erősségű, egyedül az ukránok hagyták ki a vk-sorozat záróversenyét.
Az első nap elképesztő mennyiségű, ezen a szinten ritkán látható rontást hozott.
Egyéniben az elitből igazán csupán a fehérorosz Melityina Sztanjuta és a dél-korea Szon Jeon Dzse lehetett elégedett, ők kimondottan jól versenyezve várták a 2. és 3. helyen a folytatást.
Az éllovas orosz Margarita Mamun úgy vezetett, hogy a bírók „nem látták” egy csúnya hibáját, míg a Eb-n szenzációs gyakorlatokkal berobbanó Jana Kudrjavceva mindkét bemutatóját – köztük a specialitásának számító, elképesztően nehéz labdagyakorlatot – elrontotta.
A középmezőny szorosságát jelezte, hogy a 8. azeri Lala Yusifova és a 22. Vass Dóra (a képen) között mindössze 1.684 pont volt a különbség két szer után.
A folytatásban Vass Dóra a szalaggyakorlatába becsúszott hibák miatt a 22.-ről a 27. helyre esett vissza, Böröcz Bianka 45., az első nagy versenyén induló magyar kéziszercsapat 22. lett.
Ennyire magas szinten tán még nem látott hibamennyiséget hozott a szentpétervári vk-finálé, más kérdés, hogy volt első az egyenlők között: míg a tornászok nagy részét igen szigorúan bírálták a pontozók, a mindkét nap rontó Mamun pontszámain ez nem látszott meg – így aztán Sztanjuta be kellett, hogy érje az ezüsttel, bár alighanem ő sem gondolta, hogy nyerhet Szentpéterváron.
Az első nap szokatlan hibákkal versenyző Kudrjavceva igen jó második napi teljesítménnyel szorította le a dobogóról a dél-koreai Szont, az első tízbe a német Jana Berezko és a (második számú!) izraeli, Viktoria Veinberg Filanovsky is befért – utóbbi kettő némi meglepetésre.
Az igen szoros középmezőnyt igencsak „szétrázta” a rengeteg rontás, ennek többek között Vass Dóra és a francia Kseniya Moustafaeva is áldozatul esett – mindketten ritkán kerülnek ki az első huszonnégyből.
Ez „bűvös” szám, hisz a világbajnokságon az első huszonnégy kerül az egyéni összetett döntőbe – a mostani verseny pedig az utolsó nagy felmérő volt a kijevi vb előtt, igaz, az ukránok (ők nem mennek az „ellenség” otthonába) és a kínaiak nélkül. Mamun „hátszeles” győzelme ellenére az oroszok azért közel sem lehetnek nyugodtak a világbajnokság előtt, pláne, hogy legnagyobb riválisuk otthonába kell menniük.
Ha a versenyt egyetlen gyakorlattal kellene leírni, akkor az az olasz kéziszercsapat második napi gyakorlata lenne – az egyébként világklasszis, minden versenyre éremeséllyel utazó „pillangók” bemutatója a második napon totális káoszba fulladt. Ritkán látni ilyet, hát még az olaszoktól…
Az orosz Margarita Mamun végzett az egyéni összetett első helyén, a vk-sorozat befejező állomásán. Mamun mögött a fehérorosz Melityina Sztanjuta és az orosz Jana Kudrjavceva végzett.
Vasárnap a szerenkénti döntőkkel zárul a vk-viadal.
RITMIKUS GIMNASZTIKA VILÁGKUPA, SZENTPÉTERVÁR. A VK-SOROZAT UTOLSÓ ÁLLOMÁSA
Egyéni összetett. 1. Margarita Mamun (orosz) 72.849, 2. Melityina Sztanjuta (fehérorosz) 71.349, 3. Jana Kudrjavceva (orosz) 71.132, 4. Szon Jeon Dzse (dél-koreai) 71.083, 5. Szilvija Miteva (bolgár) 70.083, 6. Marina Durunda (azeri) 68.799,... 27. Vass Dóra (magyar) 62.465, ...45. Böröcz Bianka (magyar) 54.549
Kéziszercsapat, összetett. 1. Oroszország 35.666, 2. Fehéroroszország 34.316, 3. Spanyolország 33.841, 4. Bulgária 32.382, 5. Németország 31.816, 6. Japán 31.766, ...22. Magyarország (Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Kun Zsuzsanna, Raub Nóra, Tóth Sarolta) 24.816
(Forrás: NSO)
Keresés