Riói ökölvívóbírákat függesztettek fel
A riói olimpia ökölvívó-eseményein dolgozó bírókat függesztettek fel. Az Amatőr Ökölvívók Nemzetközi Szövetsége (AIBA) csütörtöki döntése értelmében a szankció addig biztosan érvényben marad, ameddig a vizsgálat zajlik. Az érintettek a tilalmi időszakban nem vehetnek részt AIBA-versenyeken, ezért valószínűleg a jövő hónapban sorra kerülő szentpétervári ifjúsági világbajnokságról is lemaradnak. Az AIBA azért vizsgálja a riói olimpia eseményeit, hogy minél jobb legyen a sportág.
Az angol Guardian már a riói olimpia előtt korrupcióval kapcsolatos negatívumokat fogalmazott meg az amatőr ökölvívásra vonatkozóan.
Az AIBA vezetőit, a bírókat, a pontozókat és a pontozási rendszert számos kritika érte a riói olimpia idején. Augusztus 17-én a nemzetközi szövetség több bírót és játékvezetőt is kizárt a további mérkőzésekről, miután felülvizsgálta az addigi ítéleteket. Ők nem működhettek közre a továbbiakban a riói mérkőzéseken, de az addigi eredményeken már nem változtattak.
A szubjektív pontozási rendszert is vizsgálja az AIBA, ezentúl nem egy háromtagú bizottság, hanem egy automata rendszer dönti el, hogy mely bíróknak a pontozását veszik figyelembe. Az AIBA a versenyzőktől és az edzőktől is nagyobb profizmust és a sportág iránti tiszteletet vár el a mérkőzés utáni nyilatkozatokban.
(MTI-AIBA-MOB, fotó: 2016 Getty Images/Julian Finney)
Keresés