Sportlövészettel, labdarúgással folytatódott a konzultációs sorozat
A sportlövőkkel és a labdarúgókkal folytatódott a Magyar Olimpiai Bizottság székházában pénteken a MOB, tokiói olimpia jegyében folytatott konzultáció-sorozata, amelyen több mint 40 olimpiai sportági szakszövetség vesz részt.
A Magyar Sportlövő Szövetség részéről Sinka László főtitkár és Győrik Csaba szövetségi kapitány vázolta, a tokiói olimpiáig hátralévő időszakban milyen eseményekre lehet számítani, és ezekhez kapcsolódóan milyen rend szerint kívánják a játékokra való kvótákat kiosztani. A szövetség tájékoztatása szerint a következő két év során megrendezésre kerülő nemzetközi versenyeken megszerzett kvótákat, a végső keret összeállításánál a 2020-as ranglistán szereplő legjobb helyezett kapja az adott szakágban.
A 2020-as játékokon a nemzetközi szövetség döntésének értelmében minden szakágban ugyan annyi férfi és női versenyző vehet majd részt, mely egyszerre jelent könnyebbséget a nőknek, illetve nehézséget a férfiaknak a kvalifikáció szempontjából. Az elkövetkezendő időszakban az ősszel rendezendő világbajnokságon, illetve jövőre a világkupákon és Európa-bajnokságon lehet majd kvalifikálni, valamint a nemzetközi szövetség tart majd egy külön európai kvótaszerző versenyt is, ahol 1-1 helyet osztanak ki. A honi szövetség ezeken a versenyeken a juniorkorú versenyzőket is szeretné minél nagyobb számban indítani, mert a sportág jövőjét ők jelentik.
Szóba került a hazai létesítményhelyzet is. A pályahiányra a megoldást az elkészült Nemzeti Lőtér jelenti, mely jelenleg tesztüzemben működök. A szövetség továbbá vázolt két megoldási utat is. Az egyik a helyi önkormányzatokkal való együttműködés, melynek eredményeként újult meg a komáromi, nyíregyházi és pécsi lőtér, a zalaegerszegi pedig építés alatt van. A másik megoldás a honvédelmi sportközpontok építése, mely célzottan három sportágat érint, közöttük a lövészetet is.
A szövetség rendezi 2019-ben az ifjúsági Európa-bajokságot, valamint pályázik a nemzetközi szövetségnél a sportági világkongresszus megrendezésére is. Stratégia célkitűzés még az edzőképzés fejlesztése. A Testnevelési Egyetemmel együttműködve két évenként 10-12 edzőt szeretnének képezni, valamint jövő februárban a nemzetközi besorolásnak megfelelő képesítő vizsgát rendeznének a magyar szakemberek részére.
Magyar sportlövő már szerzett kvótát a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára Pekler Zalán (légpuska) személyében.
A sportszakmai megbeszélések a labdarúgókkal folytatódtak, a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről Berzi Sándor alelnök és az olimpiai bajnok, korábbi szakvezető Dunai Antal tartott tájékoztatást.
Az U21-es csapatunk (1996.január 1. után született fiatalok) a 2019-ben Olaszországban rendezendő Európa-bajnokságra készül. Jelenleg harmadik helyen állnak selejtező csoportjukban, idén ősszel még a belga, a török, a svéd és a máltai csapattal találkoznak. Ha sikerülne megszerezni a csoport első helyét, automatikusan kvalifikálnának, de csoport-másodikként is van esélyük bekerülni a legjobb 12 csapat közé. Az olimpiai kvótát itt is meg tudnánk szerezni, de ez nagyon nehéz feladat, mert Európából mindössze 5 csapat juthat ki a nyári játékokra.
Felnőtt labdarúgóink jelenleg a 25. helyen állnak az európai ranglistán. A 2020-ban 13 városban, többek között Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokság kvalifikációs sorsolását decemberben rendezik, ahol kialakulnak az 5 vagy 6 fős csapatok. Az UEFA bevezetett egy új versenyrendszert, a Nemzetek Ligáját, mely során ősszel 6 barátságos mérkőzést kell játszania a csapatoknak.
Szó esett a 2010-ben indult Bozsik-programról is, melyben ebben a tanévban 102 ezer fiatal vett részt.
Az MLSZ Produktivitási rendszerével az alábbi videó ismertet meg.
A sportlövők kapcsolattartója Molnár Gábor, a labdarúgásé Fábián László.
A Fábián László sportigazgató vezette konzultáció-sorozaton az eredményesség és az utánpótlás mellett a létesítményhelyzet, az egészségügyi háttér, a szakmai stáb, a financiális lehetőségek, az edzőképzés, a sportdiplomácia és a szakmai tervek is napirendre kerülnek. Az eseményen az EMMI és a MET képviselője is részt vesz.
A műugrók június elsején, a birkózók és a kosárlabdázók június 5-én, az evezősök és a vízilabdázók június 6-án, a tollaslabdázók és az íjászok 8-án, a vívók 11-én, a tornászok, ökölvívók, súlyemelők 12-én, az úszók, vitorlások és gördeszkások 13-án, a kézilabdázók és a karatésok 15-én, a triatlonosok és a curlingesek 19-én, a kajak-kenusok és röplabdások 21-én vettek részt konzultáción.
A nyári konzultációk után ősz végén, tél elején várható az újabb forduló, majd azok azt követően is rendszeresek maradnak.
(MOB)
Keresés