Tokió 2020: További megtakarításokra készül a NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2020-as tokiói olimpia költségeinek további csökkentése érdekében a nemzeti ötkarikás bizottságok együttműködését kéri, többek között az olimpiai falu szolgáltatásainak korlátozásában.
John Coates, a NOB alelnöke közölte a tokiói játékok szervezőivel kedden, hogy 28 nagy nemzeti olimpiai bizottságot kértek meg arra, a hónap végéig jelezzenek vissza a kérdésben.
„Számos felvetést tettünk azzal kapcsolatban, hogy miként képzeljük el az olimpiai falu szolgáltatásainak visszafogását egy még elfogadható szintig – mondta Coates, hozzátéve, elképzelhetőnek tart bizonyos kompenzációt az országok felé a költségcsökkentések érdekében. – Lehetséges, hogy anyagi ellentételezést kapnának a nemzeti bizottságok, például azért, hogy lemondjanak néhány szobáról a faluban, vagy, hogy a kísérők átruházható akkreditációt kapjanak.”
Az alelnök ugyanakkor leszögezte, hogy a változtatásokkal a sportolók kiszolgálása, kényelme nem csorbulhat.
A NOB tervei szerint az október végén begyűjtött visszajelzésekről előbb a sportolói bizottságot tájékoztatják, s a végleges javaslatokat vélhetően decemberben terjesztik a NOB végrehajtó bizottsága elé.
(MTI, fotó: Getty Images)
Keresés