Tokió fényében tekint a hazai szövetség az evezős vb-re
Hét egység 12 versenyzője képviseli a magyar színeket vasárnaptól a plovdivi evezős és paraevezős világbajnokságon, amelyen az elvárásokat illetően a hazai szövetség már távolabbra, a tokiói olimpiára is tekint.
A magyar válogatott július végén a kitűzött céloktól elmaradva szerepelt a skóciai Európa-bajnokságon. Szierer János szövetségi kapitány az MTI-nek elárulta: a vb-t illetően ezért néhány esetben módosítaniuk kellett elvárásaikat, amiket közel egy éve fogalmaztak meg.
A kormányos kettesben tavaly világbajnok, de ezúttal az olimpiai versenyszámhoz, a kormányos nélküli változathoz visszatért Simon Béla, Juhász Adrián duóról a kapitány elmondta: idei teljesítményük csalódás, csak a linzi világkupán mutattak biztató evezést, még június közepén. A korábban velük szemben támasztott elvárás (5-9. hely) így már kimondottan szép eredmény lenne a vb-n. „Ők azonban tudnak olyat alakítani, hogy legalább a B döntő vége, a 11-12. hely realitás legyen, ami jövőre már olimpiai kvótát ér" - mondta Szierer.
A könnyűsúlyú négypárevezős nem olimpiai szám, a magyar egységtől az A döntős részvétel szenzáció lenne. A szövetségi kapitány elárulta: az U23-asoknál friss Eb-győztes négypárt, valamint a rutinos Galambos Pétert is figyelembe véve kilenc evezőssel számolnak, és igyekeznek megtalálni a legideálisabb összetételű könnyűsúlyú kétpárevezőst, amely viszont már olimpiai szám. „Egyelőre csak keresgéltük, de nem találtuk még meg azt a kiemelkedő két embert, akiknek nagy eséllyel sikerülhet olimpiai kvótát szerezni" - tette hozzá.
Galambos ezúttal is a könnyűsúlyú egypárevezősök között indul. A rutinos evezős évek óta szállítja az eredményeket: vb-n és Eb-n is volt már ezüstérmes. A szakember szerint azonban tavaly "túlversenyeztették", így egyedül a vb-n nem szerepelt jól - akkor a 11. helyen végzett -, idén ezért "visszafogták" őt. „Az a terv, hogy a Plovdivban durrantson nagyot. Peti klasszis, benne van egy kiugró eredmény, jó volna tőle egy érem" - közölte a kapitány.
A férfiaknál a negyedik magyar egységet alkotó, egypárban induló Pétervári-Molnár Bendegúzt a legnagyobb talánynak tartja Szierer. „A legtehetségesebb magyar evezős, akinek az élettani mutatói szuperek. Benne van akár egy világraszóló bravúr is, de eddig még nem jött ki belőle" - mondta a kapitány. Hozzátette: miközben a 25 éves sportolótól a C döntő első helye is szép lehet, különösebb meglepetést az A döntős részvétellel sem keltene.
A nőknél a Polivka Dóra, Krémer Eszter kormányos nélküli kettes fejlődése a szakember szerint egyenletes. Versenyről versenyre jobbak lesznek, hozzák az eredményeket - idén erős mezőnyben, jó idővel nyertek egyetemi vb-t -, jövőre olimpiai kvótás helyre is esélyük lehet. Velük szemben a vb-n a 10-12. hely az elvárás. „Ők két éve még könnyűsúlyúak voltak, 57 kilóval versenyeztek. Azóta már 6-7 kiló izmot szedtek fel, de kellene még további 5-6 a nemzetközi élmezőny szintjéhez" - mondta a kapitány. Szierer bízik a két versenyző motiváltságában és munka iránti alázatában, amivel ez a feladat megvalósítható.
A 24 éves Bene Dorottya a könnyűsúlyú egypárevezősök között indul. Ő három éve az Egyesült Államokban tanul és edz, viszont korábban két szezont hagyott ki túlterhelés miatt - nyaki csigolyáját műteni is kellett -, idén viszont már ígéretesek voltak az eredményei. „Esetében a vb-részvétellel a tokiói olimpiára gondolva szavaztunk megelőlegezett bizalmat. Visszafogyott 2-3 kilót a könnyűsúlyra, és az a cél, hogy jövőre találjunk mellé egy fiatalt a könnyűsúlyú kétpárba, amelynek ő lenne a magja" - fogalmazott a kapitány.
A vb vasárnap kezdődik és nyolc napig tart. A megmérettetésen 62 ország több mint 900 evezőse indul, és 20 versenyszámban - ebből 14 olimpiai - hirdetnek győztest, míg a paraevezősöknél kilenc számban osztanak érmeket. Az A döntőket jövő péntektől vasárnapig rendezik.
A vb magyar indulói
férfiak:
egypár: Pétervári-Molnár Bendegúz
könnyűsúlyú egypár: Galambos Péter
kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián, Simon Béla
könnyűsúlyú négypár: Csiszár Péter, Fiala Balázs, Tamás Bence, Forrai Dávid
nők:
könnyűsúlyú egypár: Bene Dorottya
kormányos nélküli kettes: Polivka Dóra, Krémer Eszter
paraevezősök:
PR1 egypár: Pető Zsolt
(MTI, fotó: MTI)
Keresés