Tokió2020
A tokiói olimpia szervezői bemutatják az olimpiai és paralimpiai játékok kabaláit
A 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékok kabaláit a héten mutatja be a játékok szervezőbizottsága a Japán fővárosban, egy hivatalosan rendezvény keretében.
Együttműködnek a tokiói és a párizsi olimpia szervezői
A 2020-as tokiói és a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottsága partnerségi szándéknyilatkozatot írt alá július 11-én Tokióban. A megállapodás értelmében, a szervezőbizottságok megosztják egymással tapasztalataikat a nagyobb sportesemények előkészítésével és az olyan nagyobb területek kezelésével kapcsolatban, mint például az önkéntesek toborzása, kommunikáció, vagy az ünnepségek megtervezése.
Véglegesítették a tokiói olimpiai láng útvonalát
A korábban ismertetett tervnek megfelelően Fukusima prefektúrából startol majd el Japánban a váltófutás az olimpiai lánggal a 2020-as tokiói nyári játékok előtt. A szervezők már áprilisban bejelentették, hogy az első szakaszban a 2011-es szökőár és atomkatasztrófa sújtotta térségben – Fukusimában, Ivatéban és Mijagiban – adják kézről kézre a fáklyát, és a csütörtöki véglegesítésnél ezt megerősítették. Az útvonaltervet a szervezők a kormány képviselőivel tartott ülésükön hagyták jóvá.
A NOB Koordinációs Bizottsága helyszínbejáráson járt Tokióban
A következő nyári olimpiai játékok helyszínén, Tokióban járt a NOB Koordinációs Bizottságának elnöke John Coates, aki lenyűgözőnek tartotta a létesítmények jelenlegi állását. Ez volt az elnök hatodik látogatása a japán fővárosban, ahol most a Nemzeti Stadiont, a Musashino sportpályát és a Lovasparkot nézte meg.
Két egység indulhat nemzetenként egyesben és párosban a tokiói olimpián a kajak-kenu számokban
Stílusos helyen, a Fuji japán étteremben rendezte sajtótájékoztatóját a kajak-kenu szövetség, ahol Vékássy Bálint, a MOB főtitkára jelentette be, hogy Tokióban az egyes és páros kajak-kenu számokban két-két egység indulhat nemzetenként.
A lólengés londoni olimpiai bajnoka 2020-ig nem szállna le a lóról
Berki Krisztián olimpiai-, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász tavalyi műtétje óta azon fáradozik, hogy fellazítsa a sokáig nehezen engedelmeskedő „befagyott” vállát, mert az csak „kiolvasztva” működhet sportcéljainak megfelelően. Lehet, hogy a versenyző leírása orvosi szempontból nem éppen szakszerű, ám így is a valós helyzetet tükrözi. Az UTE 33 esztendős frontembere így sincs időzavarban, köszönhetően a pártfogó tornaszövetség és a klubja töretlen bizalmának. A sportági elnök dr. Magyar Zoltán és az egyesületi igazgató Őze István is úgy gondolja, hogy Krisztiánnak lehet még egy nagy dobása pályafutása második, egyben utolsó olimpiáján, de azt sem felejtik el neki, hogy már éppen eleget tett le az asztalra.
Olimpiai kvalifikációs pontokért versenyeznek hétvégén Tiszaújvárosban a triatlonisták
A tiszaújvárosi 20. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét alkalmával tokiói olimpiai kvalifikációs pontokért versenyeznek hétvégén a világ legjobb triatlonistái. A magyarországi világkupa-futam fővédnöke a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián. Az esemény két évtizede a sportág világviszonylatban is meghatározó, egyben egyik legjelentősebb hazai rendezvénye. Az itt bevezetett mixváltó versenyszám az olimpia műsorára is felkerült.
Sportdiplomáciai találkozó Budapesten, távoli olimpiai remények baseballban
A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség képviselői érkeztek sportági konzultációra a MOB székházába pénteken délelőtt.
Konzultáción az asztaliteniszezők és a lovasok
A MOB tokiói konzultációsorozata a lovas- és az asztszövetséggel folytatódott a MOB székházában július 3-án.
Keresés