Útban a világbéke felé – olimpiai fegyverszünetről döntött az ENSZ
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 74. közgyűlése ígéretet tett az olimpiai béke betartatására a jövő nyári olimpiai játékok idejére. A javaslatot, melynek célja „egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül”, a 193 ENSZ-tagállam közül 186 támogatta.
Az olimpiai békéről Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke tartott beszédet New Yorkban. Bach megköszönte a tagállamoknak támogatásukat, elmondása szerint pedig a döntés erősíteni fogja a 2020-as tokiói olimpiát, a játékokat pedig ismét a béke nemzetközi szimbólumává emeli.
„Az olimpiai játékok az egyetlen esemény napjainkban, amely az egész világot egy békés verseny keretei között egyesíti” – mondta a korábbi olimpiai bajnok vívó.
Az ENSZ és a NOB közös érdekeit képviselve Bach kiemelte a béke, a szolidaritás és a tisztelet értékeit gyorsan változó korunkban.
„Törékeny világunkban közös értékeinknek és alapelveinknek számos kihívással kell szembenézniük, nemcsak a nemzetközi közösségünkben, de a sportban is. A NOB teljesen elkötelezett érvek és értékek tiszteletteljes képviselete és erősítése mellett a jog, a szolidaritás és a politikai semlegesség területén is. De a mi elköteleződésünk nem elég. Az önök támogatásától, a kormányzatoktól függ a küldetésünk és a semlegességünk.”
„Éppen ezért vagyunk annyira hálásak az olimpiai fegyverszünet ígéretéért. Ezzel az esküvel azokat az elveket és értékeket támogatjátok, melyek összekötnek minket. Az egyetemesség, a szolidaritás és a béke olimpiai szellemében mindannyiukat felkérem arra, hogy fogjuk meg egymás kezét, és ünnepeljük egységünket a sokféleségben Tokióban, és azon túl. Hadd bizonyítsuk be együtt, hogy a közös emberségünk hatalmasabb, mint bármely erő, amely el akar választani minket.”
Thomas Bach teljes beszéde itt érhető el eredeti nyelven.
Az olimpiai fegyverszünet konszenzusa a következő játékok házigazdaira is vonatkozik: Kínára, Franciaországra, az Amerikai Egyesült Államokra és Olaszországra. A megállapodás 7 nappal a játékok megnyitója előtt lép érvénybe, és 7 nappal a paralimpia lezárása után ér véget.
Ez kiváló lehetőséget biztosíthat arra, hogy a sport erejének segítségével új diskurzusok kezdődhessenek a nemzetközi konfliktusokban.
A javaslat a tokiói játékok szervezőbizottságától, egészen pontosan annak vezetőjétől, Yoshiro Moritól származik. A japán sportvezető beszédében kitért arra, hogy a javaslat elfogadása egy hatalmas lépés a végső cél, a világbéke felé.
„Azzal, hogy a lehetetlent lehetségessé tettük a sportban, ismét felvirradt a remény arra, hogy a háborúkat örökre eltüntessük bolygónkról, és ne csak az olimpiák idejére.”
Az olimpiai béke eszméje az ókori játékokról származik. Az „Ekecheira” a fegyveres konfliktusok felfüggesztésével garantál biztonságos utazást a sportolók és a nézők számára az olimpiára. Az eskü újabb bizonyítéka annak, hogy az olyan ötkarikás értékek, mint a béke, a szolidaritás és a tisztelet ugyanolyan fontos szerepet töltenek be világunkban, mint tették azt 3000 évvel ezelőtt, az első görög olimpiák idején.
A NOB fő céljai a fiatalok bevonása az olimpiai eszme támogatásába, a sport segítségül hívása a közösségek közötti hidak képzéséhet konfliktushelyzetben, illetve általánosságban a párbeszéd és a békekötés lehetőségének megteremtése.
Az olimpiai béke esküjének teljes szövegét itt találják angolul.
(olympic.org, fotó: IOC/Greg Martin)
Keresés