Vasárnap a Magyar Sport Napja
Május hatodikán, vasárnap tartják Magyarországon a Magyar Sport Napját, annak emlékére, hogy a Magyar Athletikai Club (MAC) 137 éve ezen a napon rendezte meg az első szabadtéri sportviadalt. A MAC által 1875. május 6-án rendezett versenyen atlétikai és ökölvívó számokban mérték össze tudásukat a sportolók.
A MAC 1875. április 8-án alakult meg, s az 1947-es megszüntetéséig a legsikeresebb magyar egyesület volt, számos világ- és Európa-bajnoki cím mellett 24 olimpiai aranyérmet szereztek a kék-sárga klub sportolói (köztük a vívó Gerevich Aladár, Rajcsányi László, az atléta Németh Imre, a birkózó Bóbis Gyula és a vízilabdázó id. Szívós István).
Az idén megalakulásának 137. évfordulóját ünneplő klubot 1989-ben a régi tagok újra bejegyeztették, majd 1993-ban a Népstadion SK-val fúzióra lépett, s elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozik.
A Magyar Sport Napját 2000 óta ünneplik Magyarországon. A Szabadság téren, a hajdani első európai szabadtéri atlétikai verseny színhelyén emlékművet emeltek ebből az alkalomból.
Vasárnap 11 órakor az emlékműnél beszédet mond Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős helyettes-államtitkára, valamint Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára. Ez után Deutsch Tamás, a MOB alelnöke, dr. Szentes Tamás alpolgármester, Papcsák Ferenc a zuglói önkormányzat, és Puskás András alpolgármester Belváros-Lipótváros Önkormányzata képviseletében koszorúzza meg az emlékművet.
Keresés