Vasas-pengék sikere
Kiemelkedő novemberi eredményeinek köszönhetően a Vasas vívószakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségszavazáson újra az Aquaréna Kőbánya sakkozói bizonyultak a legjobbnak.
Minden velük kezdődött – mondhatnánk a Vasas vívóira, hiszen még éppen csak elindult A hónap műhelye díj, amikor 2012-es teljesítményeknek köszönhetően a Szilágyi Áron fémjelezte szakosztály nyerte el az Év műhelye díjat. Ezúttal a havi kiadásnak, a a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye elismerésnek örvendhetnek Pasaréten.
A vívószakosztályban zajló minőségi munka friss bizonyítéka, hogy novemberben a felnőtt országos bajnokságon öt aranyérmet szereztek a vasasos fiatalok. Pedig a férfi párbajtőrcsapatot kivétel nélkül utánpótláskorú versenyzők – Bányai Zsombor (20 éves), Bakos Bálint (19), Buta Levente (20), Nagy Dávid (17) – alkották, és a női kardcsapatban is két fiatal vívott Kelecsényi Léna (19) és Kelecsényi Mira (18) személyében.
A szakosztály 1947-ben alakult, és eddig kilenc olimpiai bajnokot adott a magyar sportnak. Az egyik legeredményesebb hazai bázis, amely korábban elsősorban a kard szakágban szállította az aranyérmeket. A klub sportolója a riói játékok két hőse, az immár kétszeres olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áron, valamint a párbajtőrben aranyérmet szerző Szász Emese is. A Vasasban tizenhárom edző foglalkozik a vívókkal, mások mellett Szilágyi korábbi trénere, Somlai Béla, illetve a párbajtőrözők legendás mestere, Halla Péter.
Az év tizenegyedik kiírására ismét számos jelölést adtak le a sportszervezetek, a szakemberek és a sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt-öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen határozott. A legjobb öt mezőnyét az Aquaréna Kőbánya (sakk), a DVSC Ökölvívó Klub, a Finomító Sportlövész Klub, a KSI (női torna) és a Vasas (vívás) alkotta.
A közönségszavazáson, a díj történetében nem először, az Aquaréna Kőbánya sakkozói bizonyultak a legjobbnak, az összefogás jutalma az internetes verseny győztesének járó 100 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány lett.
A részletes novemberi eredményeket itt találja meg.
A sorozat folytatódik, így a decemberi teljesítmények alapján január 5-ig lehet leadni ezen a felületen a jelölést az egyéni, illetve a negyedéves eredménysor alapján a csapatsportágakat képviselő szakosztályokra.
(utanpotlassport.hu)
Keresés