Véget ért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i találkozója
A NOB Végrehajtó Bizottsága több javaslatot is elfogadott a hétvégén – szó esett a súlyemelők olimpiai szerepléséről, a phjongcshangi bevételek szétosztásáról, és a párizsi olimpián bemutatkozó sportágakról is.
Miután a 2018-as téli olimpia üzletileg is sikeresnek bizonyult (a NOB rekordméretű, 887 millió dolláros bevételt jegyzett tavaly), a bizottság különböző módokon igyekszik visszaforgatni bevételeit a sportba.
Koreában létrehozták a PyeongChang 2018 Foundation nevű alapítványt, melynek célja az olimpia örökségének biztosítása és a sport töretlen fejlődésének támogatása az országban.
Ezen felül a NOB összesen 430 millió dollárnyi bevételt oszt szét a nemzetközi sportszövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok között – ez 32 millióval több, mint a 2014-es szocsi játékokat követően. Thomas Bach, a NOB elnöke hozzátette: „továbbra is igyekszünk olimpiai bevételeink 90%-át világszerte a sportra fordítani”.
Az ülésen szó esett a 2026-os téli olimpia helyszínválasztásáról is. A két versenyben maradt projekt (Stockholm és Are; illetve Milánó és Cortina) esetén a létesítmények 80%-a vagy már funkcionál, vagy ideiglenes helyszín lesz, így a kihasználatlanságtól nem kell majd tartani a későbbiekben. Ezen felül a várható költségekből is sikerült faragni mind a svéd, mind az olasz tervezet esetében.
Bach szerint fontos lesz, hogy a jövőben az ötkarikás helyszínek esetén a kiválasztási folyamat még rugalmasabb, céltudatosabb, és könnyebben kommunikálható legyen. E célból a NOB egy munkacsoportot is létrehozott, melynek tagjai az öt kontinens képviselői: Danka Bartekova (Európa), Lingwei Li (Ázsia), Lydia Nsekera (Afrika), Gerardo Werthein (Amerika), valamint a csoportot vezető John Coates (Óceánia).
A már biztos helyszínnel bíró világversenyekkel kapcsolatban is bíztató hírekről számolt be a NOB. A lausanne-i 2020-as ifjúsági játékok projektjébe a térség iskoláinak 78%-át sikerült bevonni. A tokiói olimpiára több mint 200 ezer önkéntes jelentkezett, a pekingi ötkarikás viadallal kapcsolatban pedig egyre nő Kínában a téli sportolók száma.
Végül szóba kerültek a 2024-es nyári, illetve a 2026-os téli olimpián szerepelni vágyó sportágak. A súlyemelők minden valószínűség szerint mégis ott lehetnek Párizsban, mellettük pedig a görkorcsolya, a sportmászás, a hullámlovaglás és a breaktánc is helyet kaphat a programban – utóbbinak ez az ötkarikás szereplése lesz az első, ha nem számítjuk a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági játékokat. Thomas Bach szerint a kiválasztottak a három legfőbb kritérium mindegyikének megfelelnek: a fiatalokat szólítják meg, élen járnak a fenntarthatóságban, és jól reflektálnak a Párizs 2024 projekt szellemiségére. A pekingi téli játékok felhozatalával kapcsolatban nem történt változás.
(Forrás: olympic.org)
Keresés