Ligeti Dániel 7. , Veréb István helyezetlenül zárt
A szabadfogásúak küzdelmével zárult a birkózóprogram szombaton a riói olimpián. Mindkét magyar versenyző, Veréb István és Ligeti Dániel is lemaradt a dobogóról, előbbi a 13, utóbbi a 7. helyen végzett.
A 125 kilogrammos súlycsoportban versenyző Ligeti Dániel az első fordulóban könnyedén, 4:0-s győzelemmel lépett túl a palaui Florian Skilang Temengilen, majd következett a vb-bronzérmes Levan Berianidze. A 25 éves örmény birkózó három akciót is csinált Ligeti ellen, így 3:1-re legyőzte a magyar versenyzőt. Ligeti a vigaszágra sem került be, mivel az örmény nem jutott be a fináléba – a Haladás birkózója a 7. helyen zárt Rióban.
A szabadfogásúak 86 kg-os súlycsoportjában Veréb István sorsolása nem igazán volt kedvező: a világ- és Európa-bajnok Abdulrasid Szadulajevvel kellett birkóznia már a nyolcaddöntőben. Az orosszal nem tudta felvenni a harcot „Jimmy”, aki 4:0-s vereséget szenvedett – Szadulajev azonban döntőbe jutott, így Veréb a vigaszágon folytathatta szereplését.
A bronzmérkőzésért a szintén Szadulajev által legyőzőtt venezuelai Pedro Ceballosszal kellett megmérkőznie Veréb Istvánnak. Az összecsapás tartogatott fordulatokat, a venezuelai csinálta az első akciót, majd Veréb vette át a kezdeményezést, fél perccel a vége előtt 6:6 állt az eredményjelzőn. Ugyanezt mutatta a mérkőzés végén is, amely előtt Veréb gyakorlatilag futott egy kört Ceballosszal (tolta maga előtt), ám ellenfelét nem intették meg passzivitásért – challenge-et kért Ritter Árpád szövetségi kapitány. A zsűri azonban ellene ítélt, téves challenge miatt a venezuelai kapott egy pontot, amivel megnyerte az összecsapást, Veréb István pedig a 13. helyen zárt.
„Jó lett volna, ha adnak egy intéspontot a végén, ha már szaladtam három kört a venezuelaival – kesergett az összecsapást követően Veréb István. – Nem akarom erre fogni, nem kellett volna az elején négy pontot adnom neki. Ami viszont jogos, azt kapjam meg. Ha ezt én csinálom, már az első három percben megintenek. Lentről nem szabad lett volna, hogy megpörgessen. Háromszor levittem, az már lenne olyan előny, hogy meg lehetne tartani, de most nem sikerült. A végén futottam az eredmény után.”
(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Keresés