Visszavonult az Eb-4. Pavuk Viktória
Befejezte pályafutását a 2004-ben Európa-bajnoki 4. helyezett műkorcsolyázónő, Pavuk Viktória, aki a jövőben már a médiában, riporterként bizonyíthat.
„Ebben a szezonban már nem indulok versenyeken – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a 26 esztendős Pavuk Viktória.
– Attól viszont, hogy már nem versenyzek, nem szakadtam el a műkorcsolyától: bemutatókon szerepelek – legutóbb az óbudai pályamegnyitóra hívtak meg, míg februárban Katarba utazom majd –, és revüzni is van lehetőségem, ha nagyon hiányozna a jég.”
Pavuk hároméves korában ismerkedett meg a műkorcsolya alapjaival, és 18 esztendősen már felnőttviadalon szerepelt, nem is akármilyen eredménnyel, hiszen 2004-ben 4. helyezést ért el a budapesti Eb-n.
„Sok eredményre büszke vagyok a pályafutásomból, elsősorban a 2004-es Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményemre, a 2011-es magyar bajnoki címre, a junior olimpiai, illetve a junior Grand Prix-döntős bronzérmeimre és a 2003-as gdanski junior Grand Prix-győzelemre. Franciaországban szerettem a legjobban versenyezni, Nizzában háromszor nyertem meg a Cup of Nice-t, Párizsban pedig a 2007-es Éric Bompard Grand Prix-n az egyéni legjobbamat futottam meg. 2006-ban a téli olimpián is szerepelhettem Torinóban."
Ma már más szakmával ismerkedik a korábbi műkorcsolyázónő: a jövőben riporterként szeretne helytállni.
„Elvégeztem egy médiaiskolát, és négy hónapja elkezdtem a riporteri tevékenységemet egy kulturális televíziónál. Szeretnék minél jobban megfelelni a médiában és ott is sikereket elérni.”
(Forrás: NSO)
Keresés