Vívás
Megy az olimpiára a női tőrcsapat!
A magyar női tőrválogatott 12 év elteltével lehet ott újra az olimpián. A csapat indulása azt jelenti, hogy egyéniben is három vívó indítható ebben a szakágban.
Ötven esztendős Kovács Iván
Szombaton ünnepli 50. születésnapját Kovács Iván (jobbra) világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, edző, szövetségi kapitány, aki kerekesszékes vívók és öttusázók mellett is sikeres mester tud lenni. Öt olimpián vett részt. Számos kiemelkedő nemzetközi dobogós eredményét egyéni és csapatversenyben is jegyzi; olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon összesen 17 érmet gyűjtött.
Öttusa helyett a pást – Hetven esztendős dr. Osztrics István

A vívás szinte a kezdetektől sikersportágaink egyike. Mindhárom fegyvernemben vannak állócsillagaink, és bár sokáig a kard volt a „magyar” szám, a ’60-as évek végétől a párbajtőr is „felkerült a térképre”, hiszen olyan legendák léptek akkor pástra, mint Kulcsár Győző, Fenyvesi Csaba, vagy Schmitt Pál. Melléjük fért be a csapatba dr. Osztrics István, akit hetvenedik szülinapja alkalmából köszöntünk.
Primo Nebiolo-díjat kapott dr. Kamuti Jenő a FISU-tól
Újonnan alapított díjjal tüntette ki dr. Kamuti Jenőt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU). A nemzet sportolójának is megválasztott vívó az elsők között vehette át a FISU 70. évfordulójára létrehozott Primo Nebiolo Medal névre keresztelt díjat, amellyel az Universiadék 60 éves történelme előtt is tisztelegnek.
Legjobb a legjobbak között – Prima Primissima-díjra jelölték dr. Kamuti Jenőt

Minden év decemberében kiosztásra kerülnek a Prima Primissima-díjak, ahol 2019 a Magyar sport kategóriában dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke is a jelöltek között van.
Egy csodálatos nap története

Az idei nyár egyik legnagyobb szenzációja volt, hogy a Budapesten rendezett olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság férfi párbajtőr egyéni számát óriási meglepetésre egy 21 esztendős magyar fiatalember, Siklósi Gergely nyerte meg. A fiatal sportoló a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége volt...
A kiválasztott – Ötven éves dr. Mincza-Nébald Ildikó
.jpg)
Van az úgy, hogy nem mindig ott és akkor jönnek össze a legjobb eredmények, mikor azt az embertől várják. És van az úgy, hogy nagyon mélyről jövet jut el az ember a csúcsnak számító olimpiai dobogó harmadik fokára. Dr. Mincza-Nébald Ildikó ötven év alatt mindkettőt megtapasztalta, ma őt köszöntjük.
Az első ember – film készült Fuchs Jenőről

Dr. Fuchs Jenő volt az első vívónk, aki olimpián felállhatott a dobogó legfelső fokára. Ezt a tettét pedig még háromszor tudta megismételni. Kalandos életéről most dokumentumfilm készült egy másik többszörös olimpiai bajnok, dr. Kiss Gergely bábáskodásával, amelyet Fuchs születésnapján, október 29-én mutattak be az Allee-ban.
Pusztai Liza negyedik a Piotr Nurowski-díjért folytatott küzdelemben

A kétnapos EOC-közgyűlés végét a Piotr Nurowski-díj – nyári sportágakra vonatkozó – átadóünnepsége koronázta meg Varsóban szombat este. Pusztai Lizát négy másik sportolóval együtt választották be az év öt legjobb európai ifjúsági sportolója közé. A magyar vívó holtversenyben lett negyedik, a díj átvételekor a MOB elnökét, Kulcsár Krisztiánt is színpadra szólították.




















































Keresés