Vívók és kézilabdázók vették át a riói olimpia évének utolsó A hónap műhelye-díját
A Törekvés SE vívói és a balatonfüredi kézuilabdázók kiváló decemberi eredményeiknek köszönhetően átvették pénteken a MOB székházában A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az úszó Keszthelyi Kiscápák a Közönségdíjjal és százezer forintos utalvánnyal gyarapodtak.
Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője a nyertesek eredményeinek ismertetése mellett elmondta, 2016-ban négy vívóműhelyt is díjaztak, kézilabdázók viszont 2013-ban kapták meg az egyre nagyobb presztízsű elismerést.
A 48. díjátadón a MOB képviseletében Báthori Zsófia marketing és szervezési főmunkatárs arról beszélt, hogy az ötkarikás szervezet számára kiemelt jelentőségű az utánpótlás, ezért is szívesen működik együtt partnerként A hónap műhelye-díjazás során. Elmondta, hogy az olimpiai évben a vívók igen sikeres évet zártak, hiszen a játékokon és a paralimpián is gyűjtötték az érmeket - köztük két aranyat -, valamint a sportolók szép számmal kvalifikáltak az eseményre. Kiemelte Márton Annát, aki még U23-as versenyzőként vívta ki a riói szereplést. A MOB főmunkatársa elmondta azt is, hogy a 2017-es év is izgalmas lesz, hiszen amellett, hogy ősszel döntenek a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínéről - amire Budapest is pályázik -, valamint több világversenynek - küztük a vizes vb-nek is - otthont ad Magyarország, júliusban Győrben rendezik az első hazai ötkarikás eseményt, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, amikor az európai utánpótlásra figyel majd a sportvilág, a kontinens. Báthori Zsófia külön köszöntötte a Törekvés vezetőedzőjét, a MOB korábbi munkatársát, Nagy Józsefet.
Vas Gábor, a Decathlon Magyarország sportigazgatója azt ismertette, hogy igen színes a térkép, hiszen az ország különböző településein, több sportágban, több műhelyt is díjaztak az elmúlt négy évben. Ígéretet tett arra, hogy a program folytatódik 2017-ben is. „Fontos számunkra, hogy minél többen sportoljanak Magyarországon!” - emelte ki.
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó Imre Géza a hazai vívószövetség elnökségi tagjaként, új szerepkörben mutatkozott be. Elmondta, a mostani díj is azt mutatja, nem csak a felnőttek érnek el kiemelkedő eredményeket, hanem a hazai vívóutánpótlás is jó úton jár. „Példaértékű munka folyik a Törekvésben” - tette hozzá.
Beliczay Sándor vívó mesteredző az 1999-ben alakult kőbányai klub bemutatásakor elmondta, ma már 9 edző több korosztályban 150 versenyzővel dolgozik, a Bihari úti létesítményt folyamatosan fejleszteni tudják; fő vonaluk a tőrvívás. Erősségük, hogy a Törekvés SE egy integrált egyesület, az épeket és a fogyatékkal élő, kerekesszékes sportolókat is képzik. Osváth Richárd és Hajmási Éva riói paralimpiai ezüstérmes vívók a gyerekek példaképei. „Ha négy év múlva, a tokiói játékok után elmondhatom, hogy összesen négy sportolónk vett részt az olimpián és a paralimpián, elégedett leszek” - jegyezte meg, majd megköszönte az önkormányzat támogatását is.
A kéziszövetség részéről Juhász István méltatta A hónap műhelye-díjazást, az utánpótlásműhelyek elismerését, a sportágat és a Balatonfüredi KSE-t. A felnőtt férfi B-válogatott szakvezetője példaértékűnek jellemzte, hogy Balatonfüreden arra törekednek, hogy magyar sportolókkal töltsék fel a csapatot, onnan kerüljön be a játékos a válogatottba, és őket magyar edzők készítsék fel. Emlékeztetett, hogy a franciaországi vébén játszott két juniorkorú, füredi kötődésű játékos: Bánhidi Bence és Ligetvári Patrik.
A balatonfüredi kézilabdás szakmai vezető, dr. Király István egykori BVSC-s vívószülőként gratulált a tőrözők sikereihez, majd visszatekintett, hogy a Balaton-parti településen 1957-ben kezdődött a szervezett kézilabdaélet, majd a város csapata rá fél évtizedre jutott fel az NB I-be. „Kétezer-tizenegytől építünk olyan utánpótlásbázist, amely a felnőtt csapatnak az alapját biztosítja. Hét-nyolc játékosunk van most is az A- vagy B-válogatottban” - emelte ki.
A Közönségdíjas Keszthelyi Kiscápák elnöke, Szántó Kata kifejtette, ők a legkisebb, 7-12 éves korosztállyal dolgoznak; nekik még, „odébb van” a nemzetközi szereplés. Az öt esztendeje, 2012-ben indult műhely ma már 4 korosztályos országos csúcsot számlál, 10 versenyzőjük a korosztályos országos rangsor 10 legjobbja között van, 7 gyermek pedig A jövő bajnokai program régiós válogatottjának tagja.
A decemberi részletes eredményeket itt találja.
A sorozat 2017-ben is folytatódik, így a januári teljesítmények alapján február 5-ig lehet leadni a jelöléseket az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra az Utanpotlassport.hu-n.
Bruckner Gábor zárásként elmondta, Az év műhelye-díjátadóra február 22-én 18 órától, a Larus Étterem és Rendezvényközpontban kerül sor, ahol bemutatják az első ízben szerkesztett, több mint 400 oldalas, 40 sportág korosztályos eredményeit és legjobbjait bemutató Utánpótlássport 2016 című kiadványt is.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés