Vívóké és kézilabdázóké A hónap műhelye-díj
Remek decemberi teljesítményüknek köszönhetően a Törekvés SE vívói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Ugyanekkor a negyedéves produkció a Balatonfüred férfi kézilabda-szakosztályának juttatta a csapatsportok képviselőinek járó elismerést. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a nagyot hajrázó Keszthelyi Kiscápák úszóié lett.
Már javában tart 2017, de ha valamiért, a sikerek ünnepléséért érdemes visszatérni a 2016-os esztendőhöz. Lezárult ugyanis a szavazás a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjra, amelyet az egyéni sportágakban a decemberi, a csapatsportágakban pedig a legutóbbi negyedévi teljesítmények alapján nyerhettek el a kiemelkedő produkciót nyújtó szakosztályok.
Az egyéni kategóriában – november után – ismét vívók értek révbe, mégpedig a Törekvés SE fiataljai. A lyoni junior tőr világkupa-versenyen Tóth Janka egyéniben bronzérmes lett, és Pásztor Flórával tagja volt a negyedik helyen végzett magyar csapatnak. A hódmezővásárhelyi évzáró hazai válogatón remekeltek a klub kadet- és juniortőrözői. A fiatalabb fiúk versenyében aranyérmet nyert Maior Mátyás, döntőbeli ellenfele Korom Erik volt. Fináléba jutott, és a nyolcadik helyen végzett Beke Vince. A kadetlányok mezőnyében bronzérmes lett Hajas Nóra, míg Nekifor Erika a nyolcadik helyen zárt. A junior fiúknál ezüstérmet nyert Nagy Balázs, míg Mihályi Andor a hetedik, Maior Mátyás pedig nyolcadik lett. A junior lányok versenyében Tóth Janka diadalmaskodott, Hajas Nóra bronzéremnek örülhetett.
Ami a csapatsportágakat illeti, igen régen, 2013-ban nyert legutóbb kézilabda-szakosztály. Akkor az FTC leányai érdemelték ki az elismerést, most pedig a Balatonfüred férfi-kézilabdázói értek révbe. A sikert azt hozta meg nekik, hogy az októbertől decemberig terjedő időszakban remekül szerepeltek a korosztályos sorozatokban. Veretlenül vezették az év végén az ifjúsági bajnokságot, 15-ből 15 mérkőzést nyertek meg, köztük a második helyezett Szeged elleni rangadót. A kiemelt serdülőbajnokságban nyugati és keleti csoportra osztották a mezőnyt, a sajátjában a Balatonfüred ugyancsak százszázalékos teljesítménnyel, 12/12-es mérleggel volt éllovas. A klub sportolói a serdülőtől a juniorig megállják a helyüket a korosztályos válogatottakban, legutóbb többen is szerepet kaptak a juniorok dabasi felkészülési tornáján, amelyen a házigazda magyaroké lett az első hely.
Az év utolsó kiírására a hagyományoknak megfelelően sok jelölést adtak le a sportszervezetek, a szakemberek és a sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt-öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen határozott. Az egyéni sportágak kategóriájában a Mogyi Baja Judo Club, a Keszthelyi Kiscápák (úszás), a Sebestyén Korcsolya SE, a Statisztika PSC (asztalitenisz) és a Törekvés SE (vívás), míg a csapatoknál a Balatonfüred (férfi kézilabda), az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, az MTK Budapest (labdarúgás), a PSN Zrt Sportiskola (vízilabda) és a Rátgéber Akadémia (kosárlabda) alkotta az ötös mezőnyt.
A közönségszavazáson a bajai dzsúdósok és a keszthelyi úszók folytattak nagy versenyt, végül a Kiscápák örülhet a 100 ezer forintos sportszervásárlási utalvánnyal járó díjnak.
A részletes eredményeket itt találja.
A sorozat 2017-ben is folytatódik, így a januári teljesítmények alapján február 5-ig lehet leadni a jelöléseket az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra az Utanpotlassport.hu-n.
(Utanpotlassport.hu)
Keresés