Volt mit ünnepelnie a Magyar Csapatnak
Az ifjúsági olimpia félidejében volt mit ünnepelni a Magyar Csapat szálláshelyén péntek este. Az eddigi érmeseket és helyezetteket köszöntötték a csapatgyűlésen: a mieink hat nap alatt 6 aranyat, 1 ezüstöt és 5 bronzot nyertek. Pénteken már a helyszínen szurkolt a delegációvezető Szabó Bence. A MOB főtitkára a megérkezése után egyből a faluba sietett, hogy találkozzon a fiatalokkal. A második félidőben az atléták, a kajakosok, az öttusázók és a tornászok számítanak éremesélyesnek, de a lány kosarasok válogatottja és a teniszező Stollár Fanny is szolgálhat kellemes meglepetéssel.
A magyar úszók újabb parádéjától volt hangos a nanjingi uszoda, ahol az NBC riporterétől a FINA sajtósáig mindenki azt kutatta, mi a mieink sikerének a titka. A sorozatot ezúttal is Szilágyi Liliána indította, aki a 200 méter után 100 pillangón is óriásit úszott, egyéni legjobbját megdöntve, felnőtt országos csúcsot (57.67 mp). Hiába próbált meg mindent a kínai lány, nem tehetett mást, mint a végén kedvesen átölelve a magyar lányt, gratulált neki. A frenetikus ünneplés ezúttal elmaradt, talán azért is, mert az immár kétszeres ifi olimpiai bajnok nagyon elfáradt a végére.
Sztankovics Anna a legjobb idővel került a döntőbe 200 méter mellen, de hiába hozta ki magából a maximumot és javított több mint két másodpercet a délelőtti eredményén (2:27.66) , az ukránt ezen az estén nem lehetett megverni (2:26.43), bronz lett belőle. Ugyanitt Sebestyén Dalma az ötödik helyen csapott be a célba (2:29.80).
A fiúk 200 méteres pillangó döntője előtt Grátz Benjamin és Kenderesi Tamás csatájára készültünk, de a svájci legény délelőtti produkciója azért óvatosságra intett. Jól is kezdett a helvét, de a 7-es pályán Kenderesi már 100-nál az élre állt és a lassúbb kezdés után remekül hajrázó Grátz feljött másodiknak, így kettős magyar siker lett a vége. Kenderesi Tamás csak amiatt bánkódott, friss ifi olimpiai bajnokként, hogy nem tudta megdönteni Biczó Bence korosztályos országos csúcsát, ő most 1:55.95-öt úszott.
Novoszáth Melinda a 400 gyors mezőnyében a dobogóért harcolt, jól is úszott, de negyedikként ért a falhoz a végén (4:12.09).
A nap Péni István sikerével kezdődött, aki a légpuska vegyescsapat számban az egyiptomi Hadir Mehimar-ral szerzett aranyérmet.
Jól teljesítettek a kosarasok: a fiúk győzelme (21:20) a franciák ellen óriási bravúr, míg a lányok megverték a hazai pálya minden előnyét élvező kínaiakat (14:11). Igaz a lányok már nem száz százalékosak, mert előtte kikaptak a hollandoktól (8:18).
Stollár Fanny a vegyespárosok versenyében már elődöntős a teniszezőknél lengyel partnerével, ami már majdnem érem, ahhoz még egy meccset kell nyerni.
Kiválóan teljesítenek az atléták. Az utolsó selejtező napon Bajnok Eszter a hármasugrásban (12,84 m), Ferenczi Melinda 200 méteren (24,73), Schmölcz Márk pedig gerelyhajításban (75,99 m) jutott a döntőbe.
Szél nélkül nehéz versenyt rendezni vitorlázásban, így pénteken nem is volt futam.
Befejeződött a kerékpárosok összetett csapatversenye, ahol a lányok a 16., a fiúk a 19. helyen zártak.
Kapcsolódó cikk:
Így örültek nanjingi úszóhőseink - interjúk
Szilágyi és Kenderesi aranyérmes, Grátz második, Sztankovics is dobogós
Péni István a légpuskások vegyescsapat-versenyében ifjúsági olimpiai bajnok
Keresés