A magyar gyorskorcsolyázó éremért megy Lillehammerbe
"Most következik a 2016-os lillehammeri ifjúsági olimpia, egész jó esélyekkel indulok ki, úgy gondolom, hogy az első hármat kell megcélozni ezen a versenyen" - fogalmazott a mob.hu-nak a keddi fogadalomtételt követően a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoang (a képen jobbra).
A II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra utazó 15 magyar fiatal a MOB közgyűlése előtt tett esküt. Az eseményen minden sportolót sportága egy idősebb képviselője, mentora várt, Borkai Zsolt MOB-elnök pedig külön-külön is köszöntötte a fiatalokat.
A napokban Szófiában junior világcsúcsot döntő, 500 méteren junior világbajnoki ezüstérmet nyerő Liu Shaoangot a színpadon bátyja, a szocsi téli olimpikon Liu Shaolin Sándor fogadta.
Édesapja kínai, édesanyja magyar. Büszke arra, hogy olimpikon barátnője van az orosz rövidpályás gyorskorcsolyázó Sofia Prosvirnova személyében. A short track mellett szívesen próbál ki más sportokat is. Érdekli a színjátszás és a modellkedés, a „civil” életben szívesen dolgozna valamely területen.
"Elsődleges célom a felnőtt olimpiai részvétel, az ifjúsági olimpiam pedig éppen arra lehet nagyon jó, hogy felkészítsen rá" - mondta az MTK sportolója, Bánhidi Ákos tanítványa, aki a lenti videóban arról is beszél, hogyan tart majd kapcsolatot olimpikon testvérével.
A rövidpályás gyorskorcsolyaversenyeken Jászapáti Petra és Sziklási András áll még rajthoz.
Petra hogy magáról vallja: nem másoknak szeretne megfelelni, hanem önmagának akar bizonyítani. Az első nagy próbatétel majd a 2018- as téli olimpia lesz, melyre nagyon készül a szegedi korcsolyázó. 2017 nyarán érettségizik, utána nem tervez azonnal továbbtanulást, szeretné felhasználni az időt, hogy kijusson az ötkarikás játékokra, és csak a korcsolyázással kíván foglalkozni. Edzője Bánhidi Ákos és Zhang Jing.
András az MTK sportolója, Bánhidi Ákos tanítványa. Sportpályafutását labdarúgóként kezdte, majd áttért a rövidpályás gyorskorcsolyázásra, ahol sikeresnek bizonyul; az idei szezonban, fiatal kora ellenére már felnőtt válogatottként bizonyíthat. Célja, hogy ötkarikás játékokon a dobogó tetejére állhasson. A labda iránti szeretete megmaradt, példaképe a válogatott labdarúgó Gera Zoltán, szabadidejében pedig amerikai focit játszik. Középiskolásként kereskedelmi ismereteket tanul.
A II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat február 12. és 21. között rendezik a norvégiai Lillehammerben, mely korábban már adott otthont téli olimpiának, 1994-ben.
A Magyar Csapatot 8 sportág 15 sportolója alkotja: Archam Chiara és Szőllős Barnabás alpesi sízésben, Nagy Bence síkrosszban, Veres Mirella és Herneczky Áron biatlonban, Jászapáti Petra, Liu Shaoang és Sziklási András rövidpályás gyorskorcsolyázásban, Vértes Nátán jégkorongozásban, Medgyesi Fruzsina műkorcsolyázásban, Gyallai Máté János sífutásban, Vörös Virág és Molnár Kristóf síugrásban, valamint Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin snowboardban áll rajthoz.
A Magyar Csapatról bővebben itt olvashat, a csapatkönyvet innen töltheti le.
A téli ifjúsági olimpiával kapcsolatos híreinket és az információkat ide kattintva találják.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés