Az első nap nem szereztek olimpiai kvótát a magyarok Szófiában
Nem sikerült kvótát szereznie az első nap szönyegre lépő magyaroknak Szófiában. Az öt magyar hét mérkőzést vívott, abból kettőt nyert meg, Kiss Gergely és Hatos Gábor révén. Kellemetlen meglepetést csak Wöller okozott, aki – a papírforma szerint verhető – görög ellenféltől kapott ki.
Az első napon két-két bolgár, grúz, orosz, örmény és török, egy-egy azeri és fehérorosz kvóta született.
A legközelebb Hatós Gábor állt az olimpiai kvótához. A magyar szabadfogású birkózóz kikapott a londoni kvótáért vívott elődöntőben Adam Szajtyijevtől az olimpiai selejtezőjén.
A 28 éves, 74 kilós szombathelyi sportoló a könnyed negyeddöntős győzelem után a sportág egyik legendás alakjával, az olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Szajtyijevvel nézett farkasszemet, aki hat év után tért vissza a szőnyegre.
Az első percben csak méregették egymást a felek, aztán a 2006-os Eb-n és a 2010 vb-n bronzérmes Hatosnak egy lábra indított akciót megkontrázva sikerült ellenfele mögé kerülnie. Azonban amikor állásból folytatódott a küzdelem, nem tudta kivédekezni az első menetből hátralévő fél percet: Szajtyijev előbb lábra támadásból, majd pörgetésből szerzett pontot (1-2).
A második két percben előbb álló helyzetből, aztán egy hosszú földharcot követően hajtott végre mögé kerülést Szajtyijev, akin egyáltalán nem látszott a hatéves kihagyás, egész nap akciódús birkózást mutatott be. Befejezésként még egyszer ledöntötte Hatost, így magabiztosan jutott döntőbe (0-3), s harcolta ki egyúttal a londoni indulási jogot.
Hatos veresége azt jelenti, hogy a szabadfogású szakágnak továbbra sincs egyetlen indulási joga sem, mivel korábban a 96 kilós Kiss Gergely második, Molnár Róbert (55), Molnár József (60) és Wöller Gergő (66) pedig az első meccsén kikapott, így egyikük sem szerzett kvótát.
Szombaton még a 120 kilós Ligeti Dániel próbál szerencsét, illetve megkezdődik a kötöttfogásúak küzdelme.
Akik most sem szereztek kvótát, azoknak még két lehetőségük maradt: jövő hétvégén a kínai és a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs verseny.
Hatos Gábor végül bronzérmet szerzett, miután a harmadik helyért két menetben legyőzte az ukrán Oleg Bilocerkivszkijt (2-0, 4-0).
A pénteken szőnyegre lépett öt magyarból további háromnak a legyőzője döntőbe, azaz egyúttal Londonba menetelt, így ők is folytathatták a küzdelmet a vigaszágon. A 60 kg-os Molnár József szintén rögtön a bronzéremért lépett szőnyegre, de a harmadik menetben tusvereséget szenvedett a török Selahattin Kilicsallayantól. Molnár Róbert (55) és Kiss Gergely (96) pedig a bronzmeccsért rendezett összecsapáson maradt alul egyformán két menetben az ukrán Vitalij Gurszkijjal, illetve a moldovai Nicolai Cebannal szemben.
Szombaton még a 120 kilós Ligeti Dániel próbál szerencsét, illetve megkezdődik a kötöttfogásúak küzdelme.
"Hatos jól birkózott, azt hittem, legyőzheti Szajtyijevet, akin azonban kevésbé látszott meg a hosszú kihagyás, mint azt reméltük. Kiss Gergely is kikaphatott a grúz riválisától, illetve a két legkisebb súlycsoportban indult két Molnártól sem várhattunk többet. Egyedül Wöller Gergő szúrta el a meccsét. Rossz döntéseket hozott, kapkodott" - értékelt az MTI-nek Gulyás István szövetségi kapitány, aki hozzátette, Ligetinek három meccset kell nyernie a kvótaszerzéshez, de nagyon bízik benne, mert a sorsolás következtében az ágán egyetlen olyan versenyző sincs, akit ne győzött volna le pályafutása során.
Gulyás szerint Hatosnak reális esélye van kijutnia Londonba, illetve Wöllernek is, de nem hibázhat úgy, mint azt most tette. Meglátása szerint a többieknek szerencsés sorsolásra is szükségük lenne a kvótaszerzéshez. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy egyre több erős rivális biztosította már a helyét a játékokra, így papíron egyre könnyebb ellenfelekkel kell megküzdeni az indulási jogért.
A szabadfogásban a 120 kg-ban Ligeti a lengyel Bartnicki ellen kezd.
A kötöttfogásban Kozák (60 kg) elsőként a szlovák színekben versenyző Lévai Attilával találkozik. Bácsi (74 kg) első ellenfele az azeri Huszejnov, Lőrincz Viktoré (84 kg) a svájci Sappinger. Lőrincz Tamás (66 kg) ágán mindenki összejött, aki számít: az azeri Ragimov, a francia olimpiai bajnok Guénot és az orosz Vacsadze.
A magyarok pénteki eredményei:
Selejtező
55 kg: Ahmet Peker (török) – Molnár Róbert 3:0, 6:0
66 kg: Andreasz Triantafillidisz (görög) – Wöller Gergő 0:1, 2:1, 1:0
96 kg: Kiss Gergő – Grigoriosz Kriaridisz (görög) tus, 1:0, 8:0-nál
Negyeddöntő
60 kg: Anatolij Gidea (bolgár) – Molnár József 3:0, 4:0
74 kg: Hatos Gábor – Tomasz Rogisz (lengyel) 4:0, 3:0
96 kg: Georgij Gogselidze (grúz) – Kiss Gergő tus, 4:0-nál
Elődöntő
74 kg: Adam Szajtyijev (orosz) – Hatos Gábor 2:1, 2:0
Wöller Gergőn kívül mindenki a későbbi döntőstől kapott ki, így a vigaszágon tovább birkózhatott, de már különösebb tét nélkül.
Vigaszág
55 kg: Vitalij Gurszkij (ukrán) – Molnár Róbert 1:0, 8:1
96 kg: Nicolai Ceban (moldovai) – Kiss Gergely 4:0, 4:2
Bronzmérkőzés
60 kg: Selahattin Kilicsallayan (török) – Molnár József tus, 8:3, 3:4, 3:0-nál
74 kg: Hatos Gábor – Oleg Bilocerkivszki (ukrán) 2:0, 4:0
A döntők szereplői (akik ezzel kvótát szereztek)
55 kg: Vladimer Hincsegasvili (grúz), Ahmet Peker (török)
60 kg: Anatolij Gidea (bolgár), Togrul Aszgarov (azeri)
66 kg: Ali Sabanov (fehérorosz), David Szafarjan (örmény)
74 kg: Adam Szajtyijev (orosz), Kiril Terziev (bolgár)
84 kg: Gadzsimurad Nurmagomedov (örmény), Ibrahim Bolukbasi (török)
96 kg: Abduszalam Gagyiszov (orosz), Georgij Gogselidze (grúz)
A végeredmények:
55 kg: 1. Hincsegasvili (grúz), 2. Peker (török), 3. Sánchez (spanyol) és Dukov (román), … 10. Molnár Róbert
60 kg: 1. Aszgarov (azeri), 2. Gidea (bolgár), 3. Kilicsallayan (török) és Fedorisin (ukrán), 5. Molnár József
66 kg: 1. Sabanov (fehérorosz), 2. Safarjan (örmény), 3. Mitrov (macedón) és Ceaban (román), … 13. Wöller Gergő
74 kg: 1. A. Szajtyijev (orosz), 2. Terziev (bolgár), 3. Hatos Gábor és Dermenji (moldovai)
84 kg: 1. Nurmagomedov (örmény), 2. Bolukbasi (török), 3. Shala (albán) és Balawender (lengyel)
96 kg: 1. Gagyiszov (orosz), 2. Gogselidze (grúz), 3. Zaszjejev (ukrán) és Ceban (moldovai), … 7. Kiss Gergely
A sorsolás a szombati összecsapásokra:
Szabadfogás
120 kg (12 induló)
Ligeti Dánielnek (7-es rajtszámmal) egy nyolc tagú csoport versenyét kell megnyernie. Első ellenfele a lengyel Bartolomiej Bartnicki, aki 2008 óta birkózik a nehézsúlyban, ahol a legjobbja 5. hely a 2010. évi Eb-n.
Következhet az alighanem legkeményebb vetélytárs, a 2009-ben és 2010-ben is vb-bronzérmet nyert görög Joannisz Arzumanidisz. Ezen az ágon szerepel a 34 éves bolgár Bozsidar Bojadzsiev, aki hosszú pályafutása során világverseny dobogójára nem tudott fellépni, Athénban 8., Pekingben 13. volt az olimpián.
Kötöttfogás
60 kg (18)
Kozák István (7) első ellenfele csakugyan a szlovák színekben birkózó Lévai lesz, de az első, kósza hírekkel ellentétben nem az Eb-győztes István, hanem Attila.
A folytatásra az örmény Alekszandr Mikaeljan jöhet, aki 2009-ben és 2010-ben bronzérmes volt a junior-világbajnokságon.
A felső négyesből az elődöntőbe nagy valószínűséggel a török Söner Sucu (2009 vb-5., 2010 Eb-5.) vagy az azeri Kamran Mammadov érkezik, aki 2010-ben junior-vébét nyert, az idén pedig – újoncként – ötödik volt az Eb-n.
66 kg (21)
Lőrincz Tamás (12) nem került Fortuna kegyeltjei közé. Selejtezőt is kell vívnia, ráadásul az azeri Európa-bajnok, Vitalij Ragimov ellen. Azt azért tegyük hozzá, hogy Ragimov 2005-ben nyert kontinensbajnokságot, 2008-ban ezüstérmes volt az olimpián, és azóta két vébéről és egy Eb-ről van bronzérme, de a magyar Európa-bajnok alighanem a mumusa: 2011-ben az Eb-n, majd a vébén, sőt a Golden Grand Prix bakui döntőjében, tehát hazai szőnyegen is legyőzte.
Következhet a francia Steeve Guénot, az olimpiai bajnok, aki erőnyerőként várja a Lőrincz – Ragimov mérkőzés győztesét, és aki meg a mi versenyzőnk mumusa, hiszen nemcsak az olimpián, hanem korábban a szombathelyi Magyar Nagydíjon is legyőzte.
Ha „Szöcsi” a két, nagyon nehéz állomáson is túljut, akkor jön az orosz Ambako Vacsadze, aki világ- és háromszoros Európa-bajnok. Most kell bizonyítania, mert nagyon szorongatja honfitársa, az egy súllyal lejjebb olimpiát nyert Albijev. Biztató azonban, hogy a tavalyi Eb-döntőben egál mérkőzésen, némi szerencsével tudta csak legyőzni Lőrinczet. A legjobb alkalom, hogy versenyzőnk az utolsó, nagy lépést is megtegye ellene.
74 kg (21)
Bácsi Péternek (13) a fogyasztást követő, amúgy is kritikus első meccsen kell a legnehezebb feladatot megoldania: úgy felpörögni, hogy túljusson az azeri Rafig Huszejnovon, aki 2011-ben – őt is legyőzve – lett Európa-bajnok. A tavalyi vébén botlott, a horvát Neven Zugaj megverte, és végül 13. lett.
Következhet a grúz Zurabi Datunasvili, a tavalyi junior-vébé ezüstérmese, utána pedig nagy valószínűséggel az ukrán Dmitri Piskov, aki két éve harmadik, az idén ötödik volt az Eb-n.
84 kg (20)
Lőrincz Viktor (6) kedvező szelet kapott, csak el ne kiabáljuk!... A svájci Thomas Suppinger ellen kezd, akinek nincs jegyzett nemzetközi eredménye.
Következik a Serghei Zgherea (moldovai) – Theodorosz Tunuszidisz (görög) mérkőzés győztese. Zgherea az idén, újoncként az Eb 15. helyén végzett, míg a görög 2004-ben junior Eb-t nyert, azóta a legjobb eredménye a 2010. évi kontinensbajnokságon elért nyolcadik hely.
A másik négyesből nem félelmetes, inkább kellemetlen ellenfél érkezhet a kvótamérkőzést jelentő elődöntőbe: az osztrák színekben versenyző Amer Hrustanovic, aki tavaly második lett a Magyar Nagydíjon, vagy a németté lett Ramsin Azizsir, aki 2009-ben aranyat, két évvel később pedig ezüstöt nyert a junior Eb-n.
(Forrás: birkózó szövetség, MTI)
Keresés