Egy új korszak hajnalán – szakítva a hagyományokkal
A 2024-es párizsi olimpiai játékok szervezőbizottsága meglepő bejelentéssel rukkolt elő, megdöbbentve a közvéleményt. A francia rendezők a korábban megszokottakkal szemben, nem a párizsi olimpiai stadionban, hanem a Szajna folyón rendezik meg a nyitóünnepséget, páratlan élményt nyújtva ezzel Párizs lakosainak, valamint a játékok szerelmeseinek.
A nézők a partról követhetik, ahogy a küldöttségnek keresztülhajóznak a városon, és elhaladnak a francia történelem nevezetességei és műemléképületei mellett. A sportolók, valamint a delegációk a habok közül köszönthetik a mólókon, valamint rakpartokon összegyűlt, akár félmilliót is meghaladó tömeget. A döntéshozók a százhatvan hajóból álló menetoszlop útvonalaként a Pont’d Austerlitz és a Trocaedéro közötti hat kilométeres folyószakaszt jelölték ki.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint a parádé nyitottsága és látványa növelheti az olimpia népszerűségét és elősegítheti, hogy a mozgalom szellemisége mindenkihez eljusson. Az elnök szerint ez a ceremónia felejthetetlen lesz mindenki számára és összhangban van a szervezet azon céljával, hogy mindenki lelkébe beköltözzön az olimpiai láng és az ötkarika, amely az összetartozást és az egységet jelképezi az olimpizmus eszméjének megszületése óta.
Toni Estanguet, a szervezőbizottság első embere szerint a koncepció legnagyobb eredménye, hogy a sportszerető emberek könnyebben tudnak csatlakozni a közös ünnepléshez és számukra is elérhető közelségbe kerül az olimpia.
A felvonulás bejelentése mellett helyszínváltoztatásokra is sor került a programfelelősök részéről. A legfontosabb módosítások között szerepel, hogy az országúti kerékpáros időfutam résztvevői Les Invalidesből indulnak, és a Pont Alexandre III-nál érnek célba, ahol a tervek szerint a maratoni úszás és a triatlon küzdelmei is zajlanak majd.
A gyaloglóversenyekkel kapcsolatos tervek értelmében az országúti kerékpáros viadalokon résztvevő sportolók az Eiffel-torony lábánál fekvő Pont’d lénén kezdik meg és fejezik be a megmérettetéseiket.
(MOB/Molnár István; fotó: olympics.org)
Keresés