In memoriam
Az olimpiák szülőföldjének ünnepe, emlékezés Benyák Andrásra, mozgalmas Zsivótzky-kör
A modernkori Görögországnak éppen úgy a Peloponnészoszi-félsziget volt a „bölcsője”, mint az olimpiai játékoknak. Mint ismeretes, a félszigeten található Olümpia évszázadokon át adott otthont négyévente a görögség talán legismertebb versenyeinek, s a Peloponnészoszon robbant ki 1821. március 21-én az a lázadás, amely oszmánellenes szabadságharccá szélesedett, majd kilenc év küzdelmei után a görög nép elnyerte függetlenségét. A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata kulturális programjai keretében a 2021. évet a Görög Szabadságharc 200. évfordulójáról szóló megemlékezéseknek szentelte. Az egész esztendőn átívelő program, a nagy tömegeket vonzó tervezett események maradéktalan megvalósulását a COVID-járvány, illetve az ezzel összefüggésben bevezetett korlátozások sajnos meghiúsították.
Elhunyt Madarász Csilla kétszeres olimpikon, pontszerző úszó
Életének 79. évében, Szilveszter napján elhunyt Madarász Csilla többszörös olimpikon úszó.
Elhunyt Sári Nándor kajak mesteredző
Életének 65. évében elhunyt a kiváló kajak mesteredző, Sári Nándor. A szakember volt a „nagy négyes” felkészítője, amely zsinórban két olimpián is aranyérmes lett, de több tanítványával is világ- és Európa-bajnoki címeket szerzett.
Elhunyt a MOB életműdíjasa, Miltényi Márta sportorvos
Elhunyt dr. Miltényi Márta sportorvos, egyetemi oktató, a Testnevelési Egyetem nyugállományú docense, a Magyar Olimpiai Bizottság Nők sportjáért elismerés kitüntetettje. Azt egykori válogatott atléta 82 éves volt.
Felavatták az olimpiai ezüstérmes Kiss Antal síremlékét
A tatabányai Síkvölgyi temetőben november 25-én felavatták az olimpiai ezüstérmes gyalogló Kiss Antal síremlékét. Mexikó ezüstérmesére Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja emlékezett; a sírnál Győr Béla, a MOB Hagyományőrző Bizottságának tagja, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is virágot helyezett el.
Elhunyt Domby Iván, az olimpiai hagyományőrzés kiemelkedő személyisége
Életének 88. évében, november 23-án reggel elhunyt Domby Iván, az olimpiai hagyományőrzés egyik élharcosa, a MOB Hagyományőrző Bizottságának egykori tagja, aki a Farkasréti temetőben található Olimpiai Bajnokok Emlékfalának létrejöttében ötletadóként és a kivitelezés támogatójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett. A hírt családja osztotta meg a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Olimpiai Akadémiával.
Szellemi olimpiai bajnokunkra emlékezünk
Hatvan évvel ezelőtt, 1961. november 21-én hunyt el dr. Mező Ferenc sporttörténész, sportdiplomata, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Magyarország egyetlen szellemi olimpiai bajnoka. Rá emlékezünk...
Elhunyt Valihora István, a Délvidék sportjának kutatója
Életének 81. évében, november 8-án, Palicson elhunyt Valihora István sporttörténész, a Magyar Szó egykori újságírója, a Palicsi Olimpiai Egyesület vezetője, a magyar olimpiai mozgalom és a Magyar Olimpiai Akadémia egyik leghitelesebb vajdasági híve.
Dömötör Gyulát gyászolja a kajak-kenusok családja
Életének 88. évében elhunyt Dömötör Gyula válogatott kenus, aki a VTSK sportolójaként az 1959-es duisburgi Európa-bajnokságon párjával, Hunics Józseffel C-2 1000 méteren aranyérmet, C-2 10000 méteren ezüstérmet szerezett. Az 1960-as római olimpia résztvevője, sokszoros magyar bajnok – tette közzé honlapján november 8-án a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.
Keresés