Japán-magyar diplomáciai találkozó Budapesten, Tokió fényében
Budapesten tartózkodott Morinari Watanabe, a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, aki találkozott Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével és Masato Otakával, Japán magyarországi nagykövetével is. A japán-magyar, egyben sportdiplomáciai esemény alkalmával a felek áttekintették az ötkarika nemzetközi vonatkozású eseményeit, valamint a tokiói előkészületeket.
„A baráti megbeszélésen elmondtam, hogy miként állnak az olimpiai előkészületeink itthon, mekkora delegációval számolunk, és milyen kilátásaink vannak az eredményességünk terén. A nagykövet elmondta, hogy Suga miniszterelnök és az ő kormánya mennyire elkötelezett a játékok mellett, csakúgy, mint Tokió városa. Kifejtettem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jól döntött, amikor 2013-ban Tokió pályázatát hirdette ki győztesnek, mert elképzelhetetlen, hogy egy ekkora addicionális terhet jelentő halasztást más ország le tudott volna zongorázni. Hangsúlyoztam: várjuk és tudjuk, hogy jó olimpia lesz – tájékoztatott a megbeszélés témáiról Kulcsár Krisztián.
Az idén hatvan esztendős japán Masato Otaka egy ismert, és elismert külügyi dinasztia tagja. Dolgozott az ENSZ Biztonsági Tanácsának első titkáraként, az amerikai japán nagykövetségen, több vezetői posztot is betöltött a Japán Külügyminisztériumban, részt vett többek közt a külügyi kommunikációban is.
(MOB)
Keresés