Ők lesznek Lillehammer ifjúsági nagykövetei – az élükön Nagy Konráddal
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy ki az a 39 inspiráló fiatal, akik a téli ifjúsági olimpia ifjúsági nagykövetei lehetnek Lillehammerben 2016 februárjában.
Mint arról a mob.hu áprilisban már hírt adott, a Magyar Olimpiai Bizottság Nagy Konrád gyorskorcsolyázót jelölte ifjúsági nagykövetnek, aki ennek kapcsán úgy nyilatkozott:
„Nagyon komoly feltételeknek kell megfelelni egyáltalán a jelöléshez. Büszke vagyok rá, hogy a MOB és a NOB alkalmasnak talált a feladatra, amelyet a legjobb tudomásom szerint igyekszem ellátni. A versenyzői pályafutásommal összeegyeztethető, nem megy annak rovására.”
Dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója a következőképp indokolta, miért épp Nagy Konrádra esett a választás:
„A nemzetközi bizottság feltételül szabta meg a magas sportolói tudást, a kiemelkedő eredményeket és a felkészültséget. A kívánalmaknak teljes mértékben megfelel Konrád.”
A sportvezető komoly sikerként értékeli, hogy Magyarország is delegálhat fiatal nagykövetet Lillehammerbe, valamint hangsúlyozta, hogy az összes ezzel kapcsolatos költséget a szervezők állják.
A 39 kiválasztott fiatal 18 és 28 év közötti, többen közülük már a legjobbak között, olimpián is letették a névjegyüket.
A Fiatal Nagykövet programnak ez a negyedik ciklusa, az előző három téli és nyári ifjúsági olimpián egyaránt nagy sikert aratott a nemzetközi színtéren.
Az ifjúsági nagykövetek névsorát ide kattintva tekinthetik meg.
Keresés