Ökölvívás
Április 6-án temetik id. Füzesy Zoltánt

Április 6-án, a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút id. Füzesy Zoltán ökölvívóedzőtől, a hazai szövetség korábbi szakfelügyelőjétől. A metseredző egyik tanítványa fia, ifj. Füzesy Zoltán a szöuli olimpián pontszerző helyen zárt.
Az ökölvívók a törökországi Samsunban mérkőznek az olimpiai kvótákért
Az ökölvívók a jövő hét végén a törökországi Samsunban kezdik meg olimpiai kvalifikációs menetelésüket. A szombati MÖSZ-közgyűlést követően az elnökség ülést tartott, amelyen elfogadták a szakmai előterjesztést a hétvégén kezdődő olimpiai kvalifikációs tornán szereplő magyar csapatról.
Kilencven éves lenne Papp László
Születésének 90. évfordulója alkalmából családtagok, tisztelők, sportolók és sportvezetők közösen emlékeztek március 25-én a róla elnevezett Arénában a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóra. Az emlékműnél Riskó Géza, a MOB Média Bizottságának elnöke mondott beszédet. Az ünnepségen két olimpiai bajnok: Gedó György és Kovács István is részt vett.
105 éves lenne Énekes István ökölvívó olimpiai bajnokunk
Százöt évvel ezelőtt született a Los Angeles-i olimpia légsúlyú bajnoka, Énekes István. A magyar ökölvívás második ötkarikás legjobbjának nevét emlékverseny őrzi.
Optimista az ökölvívók szövetségi kapitánya a kvalifikációs versenyek előtt
"Jó néhányan jó teljesítményt nyújtottak és ez biztató a kvalifikációs verseny előtt" - jelentette ki a debreceni Bocskai István Emlékversenyt követően az M4 sportcsatornán Kovács László, az ökölvívók szövetségi kapitánya. A 69 kilóban győztes Bacskai Balázs is olimpiai álmokat szövöget. Ökölvívókvónánk még nincs, de a tavaszi kvalifikációs tornákon lehet még indulási jogot szerezni a riói játékokra...
Bajnokok egy ringben - Koko és Gedó György Zuglóban
Kovács Kokó István amatőr olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, illetve profi világ- és Európa-bajnok ökölvívó volt a vendége a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft által szervezett programsorozatnak, az Ötkarikás beszélgetéseknek. A kiváló sportoló élménybeszámolójára nagyon sokan kíváncsiak voltak, a nézők pedig nem csalódtak, hisz Kokó szokásához híven ontotta magából a jobbnál jobb sztorikat.
Változik az ökölvívók olimpiai kvalifikációs tornájának helye és ideje

Az EUBC (Európai Ökölvívó Konföderáció) értesítette a tagszövetségeit, hogy előbbre hozták az április végére Isztambulba tervezett európai olimpiai kvalifikációs tornát. Az új időpont április 7-18., a helyszín is megváltozott, Samsunban rendezik az eseményt.
Harcsa Zoltán új edzővel készül Rióra
Miután Szántó Imrével, "Öcsi bácsival" elváltak útjaik, ifjabb Balzsay Károllyal folytatja a felkészülést Harcsa Zoltán. A fiatal ökölvívó alig két hónapja váltott edzőt, és ez idáig nem panaszkodhat: országos bajnokságot nyert és egy angol klub is draftolta, így egy eséllyel több adódik, hogy kiküzdje magát az olimpiára.
Olimpiai bajnok az ökölvívók új szakfelügyelője
Gedó György, a '72-es müncheni olimpia papírsúlyú bajnoka lett a Magyar Ökölvívó Szövetség új szakfelügyelője. A kétszeres Európa-bajnok, többszörös olimpikon az első és az utolsó magyar bajnoki aranyérme közti időben (1968 és 1980 között) csak a papírsúlyban szerepelt és nyert nyolc magyar bajnoki címet.




















































Keresés