Rg: maradnak az eltiltások a sportágtörténeti botrány után
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) fellebbviteli bizottsága teljes egészében elutasította a ritmikus gimnasztika legfelsőbb szakmai irányító testületeként működő technikai bizottsági tagok és tizenhat pontozóbíró fellebbezését, így életben maradtak a sportág történetének legnagyobb, 2013-ban kirobbant botránya után meghozott szankciók.
Mint korábban beszámoltunk, 2013 júliusában a FIG fegyelmi bizottsága eltiltotta a sportág legfőbb szabályértelmező és szakmai irányító testületének, a technikai bizottságnak hat jelenlegi és egy volt tagját, érvénytelenítette súlyos szabálytalanságok miatt a 2012 végi bukaresti, moszkvai és alicantei nemzetközi bírói vizsgákat, augusztusi hatállyal megvonva az összes nemzetközi pontozói engedélyt, miután bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az említett vizsgákat. Az érintettek fellebbeztek a döntés ellen.
A FIG tizenhat pontozóbírót is megvádolt, ám nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vizsgákon tapasztalt csalássorozatnak a pontozók aktív részesei voltak – az eredmények gyanúsak (a FIG állítása szerint az említett bírók előre tudtak bizonyos referenciapontszámokat), de a bizonyítás nem „állt meg” jogilag.
A mostani döntéssel a technikai bizottság jelenlegi tagjai közül az elnök orosz Natalija Kuzmina (a képen), valamint a bolgár Maria Gigova, az olasz Daniela Delle Chiaie, a japán Szekita Sihoko, az egyiptomi Noha Abu Sabana, illetve az amerikai Caroline Hunt továbbra is felfüggesztettnek tekinthető, eltiltásuk 2014. december 31-ig életben marad.
Törölve maradnak az említett, a vád szerint manipulált bírói vizsgák eredményei, továbbra is érvénytelenek az azokon megszerzett papírok. Az egyetlen enyhítés, hogy a botrányban kulcsszerepet játszó volt technikai bizottsági elnök, a lengyel Maria Szyszkowszka örökös helyett 2019. december 31-ig szóló eltiltást kap minden FIG-eseményre – ő egyébként is visszavonult.
(Forrás: NSO)
Keresés