Wigginséknek nyilatkozniuk kell a doppingról, sorra hátrálnak ki a szponzorok Armstrong mögül
Az idei Tour de France-győztes és időfutam olimpiai bajnok Bradley Wigginst (a képen) is alkalmazó Sky csapat minden kerékpárosát arra kötelezi, hogy aláírjon egy nyilatkozatot, amely szerint soha nem doppingolt.
Az idei évben sikert sikerre halmozó országúti csapat vezetői Lance Armstrong ügye miatt döntöttek úgy, hogy mindegyik alkalmazottjuktól, így az edzői stáb tagjaitól is írásos garanciát kérnek arra, hogy sem most, sem korábban nem volt közük tiltott teljesítményfokozók használatához. Az istálló jelezte, aki nem írja alá a nyilatkozatot, vagy kiderül, hogy hazudott, azonnal menesztik a csapattól.
Az 1999 és 2005 között rekordot jelentő hét Tour de France-győzelmet szerzett Armstrongot augusztusban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltotta és megfosztotta az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől. Az ügy alig egy hete váltott ki újabb nagy vihart, miután az USADA nyilvánosságra hozta a nyomozás eredményét, mely szerint Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.
„Természetesen minket is sokkoltak a nyomozás eredményei, s úgy döntöttünk, azonnal lépnünk kell annak érdekében, hogy mindenki lássa, tisztán versenyző csapat vagyunk” – áll a Sky közleményében.
Sorra hátrálnak ki a szponzorok Lance Armstrong mögül
A Nike sportszergyártó cég szerdai távozása után nem sokkal az Anheuser-Busch sörgyár, a kerékpárokat előállító Trek cég, a 24 Hour Fitness nevű fitneszterem-hálózat, az FRS energiaital-vállalat, továbbá a táplálékkiegészítőket gyártó Honey Stinger is közölte: felbontja a 41 éves sztársportolóval kötött szerződését. A napszemüvegeket forgalmazó Oakley egyelőre annyit jelentett be, hogy felülvizsgálja a támogatói megállapodást.
A texasi születésű, tavaly visszavonult Armstrong ugyancsak szerdán lemondott a Livestrong alapítvány elnöki posztjáról, amellyel 15 év alatt nagyjából 500 millió dollárt gyűjtött a rák elleni harc finanszírozására.
Az exkerekes egészen a nyárig mindenkit beperelt, aki doppingolással vádolta meg, de amint az ügye polgári bíróság elé került – ahol már neki kellett volna bizonyítania ártatlanságát a felhozott vádakkal szemben –, elállt ettől, és hagyta, hogy az USADA megfossza minden eredményétől 1998 augusztusa óta.
Az USADA bizonyítékait – főleg volt csapattársak vallomásait, a US Postal csapatánál működtetett doppingprogrammal kapcsolatos számlakivonatokat, leveleket – megküldte a Nemzetközi Kerékpáros-szövetségnek, hogy az saját hatáskörben döntsön Armstrong eltiltásáról és címeinek elvételéről.
(Forrás: MTI)
Keresés