Keresés eredménye - Hesz Mihály (Hess)

Az aranyérem története

Bánó András írása

1968. Hesz Mihály kajak-I, 1000m

Xochimilco. Erre a szép, aztékos csengésű névre hallgatott az a mesterségesen kialakított kajak-kenu pálya, amelyen a mexikói olimpia versenyeit rendezték. A döntők eseményeit őrző televíziós felvétel több, mint három évtizeddel később olyannak hat, mint amikor a Lumiére testvérek által készített filmen begördül a vonat a pályaudvarra. Csak Vitray Tamás emlékezetes közvetítéséből azonosíthatók a versenyzők. Hesz Mihály mellett a szovjet Saporenko a legnagyobb ellenfél és a dán Hansen, aki még beleszólhatott az elsőségbe. Ez volt az első olyan kajak-kenu - közvetítés, amelyet úgy láthattunk, hogy a pálya mellett egy közvetítőkocsi végig a versenyzőkkel egy vonalban haladt. Így mindig valós képet kaphatott a néző a verseny állásáról. 200-ig Hesz ott volt az élmezőnyben, ezt követően azonban lassan kitűnt a képernyőről. Vitray, aki maga is monitorról közvetített, hiszen több mint húsz kilométerre volt a döntő színhelyétől, csak azt tudta konstatálni, hogy nem látja Heszt az első három között. Később annyi információ érkezett, hogy az ötödik helyre esett vissza.
500-nál Hansen vezetett Saporenko előtt, Hesz még mindig ötödik volt. Ezt követően - máig megmagyarázhatatlan okból - váltottak a közvetítésnél, nem a pálya mellett haladó kocsi képét adták, és a nézőnek immár fogalma sem lehetett arról, hol is tart a verseny. Amikor újból értékelhető képet adtak a mexikói tévések, leesett az álla a magyar szurkolóknak. Hirtelen azt látták, hogy Hesz Mihály kajakja szinte repül a vízen. Mintha farmotor működött volna a hajójában, úgy sprintelt el Saporenko mellett, és az utolsó százon már nem engedte ki kezéből az elsőséget.

A szakemberek hüledeztek. Nem tudták megérteni, hogyan volt lehetséges, hogy ott, a magaslaton, a verseny második felében, amikor mindenki kapkod már a levegő után, Hesz ilyen könnyen tempót tudott váltani. Évtizedekkel később, a bajnok így emlékezik vissza:
- 1967-ben kinn voltunk az előolimpián, és sokat edzettünk a xochimilcói pályán. Kitapasztaltam, hogy körülbelül 600-700 méternél lép fel olyan oxigénadósság, amely szinte leküzdhetetlen. Kigondoltam hát, hogy ha én ide oxigén- és erőtartalékkal érkezem, akkor biztosan állva tudom hagyni az élen haladókat. Egy éven keresztül tudatosan erre készültem. Minden versenyen ezt a taktikát próbáltam. Nemcsak versenyen, edzéseken is. Felmentünk Ausztriába, egy gleccser melletti víztározóhoz edzőtáborba, ott is így eveztem. Itthon, amikor elegem lett Dunavarsányból, szóltam Granek Pityunak, a kapitánynak, hogy hazamegyek Vácra. Otthon Babella Lacival, az edzőmmel is végig ezt próbáltuk. Az edzések színhelyéül szolgáló Duna-szakaszon volt egy sárga ház, mindig ott indultam meg, addig visszafogottan eveztem. Egyébként az egészben azt volt a legnehezebb elviselni, hogy a többiek elhúznak mellettem, és messze előttem járnak. Tudtam, hogy maximum három hajó előnyt adhatok, többet nem lehet behozni. A szervezetem lassan ráállt erre a taktikára. Automatikusan érezte, mikor mit kell csinálni, és az energia szinte magától felszabadult.
Nehezítette a dolgot, hogy elő- és középfutamokat is rendeztek Xochimilcóban, és a taktikát titkolni kellett. Egészen máshogy kellett leküzdeni az 1000 métert, mint később, a döntőben. Talán ennek is köszönhető, hogy Hesz az előcsatározásokban nem végzett az élen. Akik nem voltak beavatva, azok ettől idegesek lettek, ő viszont halálosan nyugodt volt. Majdnem rá is fizetett erre a kitűnő idegállapotra.

- A döntő előtt szokás szerint elmentem bemelegíteni, majd a
hangárban befeküdtem egy hajó alá. Megbeszéltem egy emberrel a magyar csapatból, hogy ha elaludnék, akkor ennyi és ennyi idő után keltsen fel.
Szegénykém elfeledkezett rólam, de a csodának köszönhetően magamtól is felébredtem. Az, hogy majdnem lekéstem a döntőt, számomra is váratlanul, újabb energiákat szabadított fel bennem. Fantasztikus erőben éreztem magam a rajtnál. 200-ig iszonyatosan megnyomtam, hadd higgyék, hogy megyek velük, azután kiengedtem. Az volt a legnehezebb, hogy nyugton kellett maradnom fél kilométeren át. Tudtam, hogy csak hatszáz és hétszáz között indíthatok, s már alig vártam, hogy odaérjünk. Akkor aztán mindent beleadtam. Soha nem felejtem el Saporenko arcát. Korábban, az Európa-bajnokságon ő húzott el mellettem kaján vigyorral, most viszont én szinte repültem a vízen, és mikor ránéztem, olyan döbbenet ült rajta, ami kitörölhetetlen marad számomra.

Hesz győzelme, ez a fajta versenyzési taktika, később sokakat megihletett,
nemcsak kajak-kenuban, de például az atlétikában is. Kajakban Vereckei Ákos egyéni világbajnokunk "üldögél" rendszeresen a mezőny végén, hogy aztán elképesztő hajrát produkáljon.