Három Eb ezüstöt nyert Törökországban Nagy Nikoletta
Három ezüstérmet nyert Nagy Nikoletta a törökországi Antalyában zajló súlyemelő Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, a nők 63 kg-os kategóriájában.
A 28 esztendős ózdi versenyző - hat kifogástalan gyakorlattal - szakításban a 90 és a 93 után a 94 kg-mal is elbánt, majd lökésben sikerrel küzdötte le a 111, a 114 és a 116 kg-os terhet is. Ezzel összetettben 210 kg-ig jutott, ami - akárcsak fogásnemenként - második helyet ért számára. Nagy tavaly ugyanilyen összteljesítménnyel ötödik volt a kazanyi Eb-n.
A súlycsoport másik magyar indulója, Szilágyi Kinga - a mezőny legfiatalabb tagjaként - szintén hat jó fogást mutatott be, számára a 66 és 85 kg-os fogásnemi eredmény, és az összetettbeli 151 kg egyformán a 18. helyre volt elegendő.
A részletekről a helyszínről beszámoló Dobos Imre, a magyar szövetség elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a csütörtöki siker után további érmeket vár a magyaroktól.
A 63 kg Eb-címét szakításban, lökésben és összetettben is a hazaiak versenyzője, az immár négyszeres kontinensbajnok Sibel Simsek szerezte meg 225 kg-os összteljesítménnyel.
Az albán Erkand Qerimaj összetettben és lökésben is aranyérmet nyert, míg a román Martin Razvan szakításban diadalmaskodott súlyemelők Európa-bajnokságán Antalyában a férfiak 77-kg-os súlycsoportjában. Ebben a kategóriában nem volt magyar induló.
Az olimpiai pontverseny állása:
Férfiak: (1-7 helyezet szerez 1-1 olimpiai kvótát, max. 6 sportolót értékelnek a pontversenyben)
1.Bulgária 149 (6 induló/0 induló van még hátra), 2.Olaszország 120 (6/0), 3.Moldova 103 (4/2), Spanmyolország 103 (5/1), 5.Görögország 59 (3/3), 6.Finnország 52 (4/2), 7.Csehország 41 (2/4), 8.Szlovákia 40 (2/4), 9.Magyarország 33 (2/4), 10.Írország 29 (2/3), 14.Horvátország 0 (1/4), Litvánia - (0/6)
Nők: (1-6 helyezet szerez 1-1 olimpiai kvótát, max. 4 sportolót értékelnek)
1.Franciaország 82 (4/0), 2.Albánia 71 (3/1), 3.Románia 70 (3/1), 4.Olaszország 61 (4/0), 5.Svédország 59 (3/1), 6.Azerbajdzsán 56 (2/2), 7.Bulgária 46 (2/2), 8.Spanyolország 44 (2/2) és Magyarország 44 (2/2), 10.Finnország 42 (2/2), 11.Görögország 38 (2/2), 12.Csehország 35 (2/2), ...16.Szlovákia 18 (1/3)
Eredmények:
91. FÉRFI ÉS 25. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANTALYA
Férfiak:
77 kg összetet Európa-bajnok: Erkand Qerimaj (Albánia) 348 kg (szakítás: 158 kg/lökés: 190 kg), 2. Martin Razvan (Románia) 347 (159/188), 3. Alexandru Dudoglo (Moldova) 344 (158/186)
Szakítás, Eb: Razvan 159, 2. Qerimaj 158, 3. Dudoglo 158
Lökés, Eb: Qerimaj 190, 2. Razvan 188, 3. Alexander Spac (Moldova) 187
nők:
63 kg, összetett, Eb: Sibel Simsek (Törökország) 225 kg (szakítás: 100 kg/lökés: 125 kg), 2. Nagy Nikoletta 210 (94/116), 3. Neshlihan Okumus (Törökország) 208 (93/115),...18. Szilágyi Kinga 151 (66/85)
szakítás, Eb: Simsek 100, 2. Nagy 94, 3. Ljudmila Bril (Bulgária) 93,...18. Szilágyi 66
lökés, Eb: Simsek 125, 2. Nagy 116, 3. Okumus 115,...18. Szilágyi 85
Az on-line eredményeket itt figyelemmel kisérheti
A program:
április 13 (péntek)
09.15 férfi 93 kg 'C' csoport (8) - Kiss Atila -
11.00 női 69kg ‘B’ csoport (5)
12.15 férfi 94kg ‘B’ csoport (7)
14.00 - 16.00 férfi 85kg ‘B’ csoport (11)
17.30 - 19.00 69kg női 'A' Döntő (7) - Krutzler Eszter -
20.00 - 22.00 85kg férfi 'A' Döntő (9) - Baranyai János -
(Forrás: MTI, MOB)
Keresés