Lecsukták a bolgárok olimpiai bajnok sportolóját
Több mint kilenc év börtönbüntetést kapott a Sao Paulóban 9 kg kokainnal lebukó Galabin Bojevszki bolgár olimpiai bajnok súlyemelő.
Bolgár sajtóértesülések szerint az ítéletet egy brazil bíróság hozta meg, Leandro Pereira, a sportoló ügyvédje pedig a TV7 televíziós csatornának azt mondta, fellebbeznek a döntés ellen.
Bojevszki - aki a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon nyert aranyérmet - továbbra is ártatlannak vallja magát. A súlyemelő Spanyolországba szeretett volna utazni tavaly októberben, de a vámtisztek átvizsgálták a csomagját, és felfedezték a kábítószert.
Bojevszkit 2004-ben nyolc évre eltiltotta a nemzetközi szövetség, miután a 2003-as vb-n csalt a vizeletmintájával, és az eset már a második doppingvétsége volt. A 37 éves versenyző 1999-ben és 2001-ben világbajnoki, 1999-ben, 2002-ben és 2003-ban pedig Európa-bajnoki címet szerzett.
Hazájában, Bulgáriában 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben az Év sportolójának választották.
(Forrás: MTI)
Keresés