Cali 2013
Búvárúszóink három számban a fináléban folytatják
Gyors hír: Búvárúszóink mutatkoztak be legelőször az 58 fős magyar küldöttségből a cali-i Világjátékokon.
Világjátékok magyar indulói: Július 26

Ezen a napon a búvárúszás, szumó és a ritmikus gimnasztika sportágban van magyar érdekeltség.
Jacques Rogge is beszédet mondott a megnyitón
A hivatalos megnyitóval megkezdődtek a IX. Világjátékok küzdelmei. A kolumbiai Cali városában augusztus 4-ig 100 ország versenyzője vesz részt a nem olimpiai sportágak seregszemléjén.
Világjátékok: alkalmatlan a csarnok, rg-verseny marad el
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) közleményben tudatta, hogy a csarnok alkalmatlansága miatt nem lehet megrendezni a kolumbiai Caliban rendezett világjátékokon a ritmikus gimnasztika versenyek keretében a szalag szerenkénti küzdelmeit.
A szegedi delfinember lesz a magyar csapat zászlóvivője
Kanyó Dénes lesz a magyar csapat zászlóvivője a Világjátékok megnyitóján. A többszörös világbajnok búvárúszó csak úgy vállalta a megtisztelő feladatot, hogy gyakorlatilag a bevonulás után elhagyja a stadiont és visszamegy a szállására pihenni.
Gyülekeznek a magyarok Caliban
Egyre több a magyar Caliban. Helyi idő szerint kedden 20 órakor (magyar idő szerint + 7 óra, vagyis 25.-én hajnali 3) landolt az a gép, amellyel megérkeztek a Világjátékok helyszínére a szumósok, a búvárok, a táncosok és az RG-sek.
Előadást tartott a magyar világbajnok Caliban
A Kolumbiában tartózkodó Juhos Gergelyt felkérték egy előadás megtartására. Az egykori búvárúszó világbajnok Székely Lilla edzőjeként vesz részt a július 25-én kezdődő Világjátékokon. Mindketten már napokkal a MOB-iroda munkatársai előtt érkeztek meg Kolumbia harmadik legnagyobb városába, azóta akklimatizálódnak
Világjátékok 2013 – Magaslati edzőtáborba mennek a női strandkézisek
Pár napja még ízlelgették a győzelem ízét, ma már edzőtáborban izzadnak ismét.
Világjátékok 2013 - Székely Lilla Kolumbiában edzett
Székely Lilla már Caliban edzett.




















































Keresés