Cali 2013
Esküt tett a Világjátékokon résztvevő magyar csapat
Letette az esküt a kolumbiai Világjátékokra utazó magyar csapat. A Caliban július 25-én kezdődő nem olimpiai sportágak világversenyén 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. A fogadalomtétel szövegét Vass Dóra (ritmikus gimnasztikázó) és Kiss Tamás (maratoni kenus) mondta.
Európa-bajnok a női strandkézilabda-válogatott
Eb-arannyal hangolt a Világjátékokra a magyar női strandkézilabda-válogatott. Gróz János együttese a dániai Randersben megrendezett kontinensbajnokság vasárnapi fináléjában a házigazdákat győzte le 2-1-re.
Strandkézilabda Eb – Negyeddöntős a Világjátékok-résztvevő női csapat
Továbbra is lehengerlőek a magyar lányok Dániában.
Világjátékok 2013 – Tovább szépült a magyar csapat
Az aero-dance csoport is utazik Caliba! Az újabb versenyszám azonban mindössze plusz három versenyzőt jelent, hiszen a nyolcas további öt tagja már korábban kvalifikálta magát a Világjátékokra a sportaerobik csapattal.
Cali 2013: A fallabdázó Török András is kijutott a Világjátékokra
Szombati Edina után újabb fallabdás jutott ki a Világjátékokra. A nem olimpiai sportágak világversenyén Török András is pályára léphet – erősítette meg a hírt Képes Gábor, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkára.
Világjátékok 2013 – Jól kezdték az Eb-t a női strandkézisek
Villámrajtot vett a magyar női strandkézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon.
Világjátékok - 3500 önkéntes és Bichofué, a kabalamadár várja a Caliba érkezőket
Zajlik az önkéntesek képzése Caliban.
Kolumbia nagy eseményre készül, és ezt a helyiek nem szeretnék félvállról venni. Összesen 3500 önkéntesnek felkészítő tanfolyamokat szerveztek, amelyek során megismerik a résztvevő sportágakat és a saját feladataikat.
Rodrigo Guerrero, Cali polgármestere kijelentette, nagyon büszkék arra, hogy Kolumbiában sportrendezvények terén mindig az elsők közé tartoztak, és a Világjátékokkal ez most is így van. Rodrigo Otoya, a Szervező Bizottság elnöke szerint Cali felkészült és kész megmutatni, hogy első Dél-Amerikai városként miért is kapta meg az egyik legfontosabb sportverseny megrendezési jogát.
Cali 2013: Fekete-fehérben vadít majd Kolumbiában a csinos magyar bajnok versenytáncosnő
Készül Páli Viktória új ruhája, amelyben a Világjátékokon versenyzik majd. A csinos magyar bajnok László Csabával a standardtáncok kategóriájában szerzett kvótát a nem olimpiai sportágak világversenyére, és természetesen új ruhát varrat a rangos viadalra.
Kozmann: Minden megvan Kissben, ami a bravúrhoz kell
Kozmann György szerint Kiss Tamásnak összejöhet egy jó szereplés a Világjátékokon.




















































Keresés